Nem tudom, ki hogy van a természettel, de én nagyon szeretem. Bármit szeretek, amit a természetben tehetek: kertészkedni, sétálni, túrázni, mélázva üldögélni a vízparton, vagy egy hegytetőn, nézelődni biciklizés közben, áttekerni egy egész éjszakát, s közben érezni az illatokat, hallgatni a neszeket, rácsodálkozni az elnyugvó és ébredező természetre, mélyen belélegezni az eső áztatta föld illatát, bőrig ázni a nyári záporban, függőágyban aludni…
Otthon érzem magam benne, sokkal inkább mint a nyüzsgő városban, a tömegben. Valahogy közelebb érzem magam Istenhez, amikor a teremtett világ szépségét szemlélhetem, s a szívem megtelik iránta hálával és ragaszkodással. Sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen lesz az újjáteremtett Föld, az a világ, ahol nem lesz nyoma a bűn pusztításának…
Szívemből tudok azonosulni a huszonnégy vén imádatával: „Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet, és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.”
Ma a nap során próbálj megállni és rácsodálkozni Isten jelenlétére, hatalmára a természet segítségével! Ha mást nem is tudsz megtenni, nézz fel az égre, s gondold át, milyen nagy ajándékot kaptunk Istentől, majd öntsd szavakba is háládat!
Kommentáld!