“Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.”
Mit tennél, ha tudnád, hogy perceken belül katonák törik rád az ajtót, elfognak és valószínűleg végül kivégeznek? A történelemben már többen jártak ebben a cipőben. Volt aki fegyvert ragadott, volt aki eltorlaszolta az ajtókat, túszt ejtett, vagy menekült ahogy csak bírt. Olyan is volt, aki inkább úgy döntött, hogy maga vet véget életének.
Jézus az utolsó szabad emberként töltött perceit nem azzal tölti mint egy átlag ember. Ahelyett, hogy menekülne, vagy felfegyverkezne egy karddal, vagy legalább egy bottal, inkább a lelkét vértezi fel és imádkozik. Nem csak hogy imádkozik, de az imája legnagyobb része nem is magáról szól, hanem a tanítványokról. A legszebb elismerést fogalmazza meg.
A tanítványok a Jézussal töltött három és fél év alatt megértették, hogy ki küldte Őt. Bár még nem teljesen tudták, hogy miért, de hamar megtudták ezt is. Felismerték Istent azokban a tettekben, mondatokban, gondolatokban, amiknek szem és fültanúi lehettek. Ez egy tanulási folyamat volt, és végre a vizsgához értek. A Tanáruk elismerően nyilatkozik róluk, nincs mitől félni, de a dolgozatot attól még meg kell írni, és nem lesz könnyű.
Ha Jézus most rólad beszélne, mit mondana? El tudná rólad is mondani amit a tanítványokról? Őszintén mondhatná, hogy megtartotta a Te igédet, befogadta a beszédeket?
Tanulj a tanítványoktól! Sokat botladoztak, de a végén készen álltak, és a Mester elismerte őket.
Áldott napot!
Kommentáld!