Október 6-án pénteken reggel háromnegyed nyolckor tartották meg a Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájának ez évi búcsúszentmiséjét, az október 8-i vasárnapról két nappal korábbra véve az ünnepet. Német László belgrádi érsek mutatta be a szentmisét, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek metropolita, Pál József temesvári megyéspüspök és Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök, továbbá mintegy húsz, Rómában dolgozó és tanuló pap koncelebrálásával.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Német László belgrádi érsek homíliájában párhuzamot vont az országalapító Szent István király műve és az ország jelenlegi helyzete közt, hangsúlyozva, hogy „mindenkinek legyen helye a hazában” és „törekedjünk nem annyira egymásról, hanem inkább egymással beszélni”. Most hallgassák meg Német László érsek homíliáját:

Kedves testvéreim,

A mai ünnepre kiválasztott bibliai olvasmányok sokat segítenek abban, hogy elmélyítsük ennek az ünnepnek a jelentőségét.

István király idejében épp úgy, mint napjainkban, rengetek nyugtalanság, harc, bizonytalanság volt az akkor ismert világban. Az emberek jobban tisztelték a nyers erőt, a fegyverek beszédét, mint azokat az értékeket és erényeket, amelyről a mai első olvasmány beszél. „Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.” A szent író Istenre gondolt, nem emberi erőre és emberi mesterkedésre. Nem nagy sikere volt ennek a szövegnek István idejében. Mondhatnák azért, mert nem volt internet, az emberek nem tudtak hozzáférni a szöveghez, vagy azért, mert kevesen tudtak írni-olvasni. Lehet, hogy ez mind igaz, de ma mind ezek a dolgok léteznek, és mégis úgy tűnik, hogy nincsenek ránk hatással a Biblia szavai. Mi Istennél keressük az igazságot és az életünket meghatározó utat? Valóban értjük-e, mit jelent az, hogy csak nála van élet és erény minden reménye”?

A szent író békét és áldásos életet kíván az embernek, olyan életet, amely az Isten és ember őszinte barátságából fakad. A szöveg világossá teszi, hogy mi Isten igazi terve a teremtett világgal és benne az emberrel, mégpedig azt szeretné elérni, hogy minden Isten szépségét, igazságát sugározza vissza, a szeretet és jóság tettein keresztül, ami mindig másokkal kell megosztani.

Arról, hogy István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Mária oltalmában ajánlotta országát, a Hartvik püspöktől származó legendából tudunk. Így olvashatunk erről:

„... láz vette le lábáról [a királyt], s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.« (Vö. Zsolt 31,6)”

István ezen rendelkezése rámutat arra, hogy az első királyunk merte vállalni azt, amiről az első olvasmány beszél: megértette, hogy a mi Istenünk által elképzelt világ a béke világa, a jóság világa, a bölcsesség világa. Hisz István nem kért fegyvert, olcsó génmanipulált gabonát, sok gyereket, hanem békét és egységet az ő országában. Micsoda hit lehetett Istvánban, hogy élete alkonyán egy ilyen álomban higgyen, hogy számára ez volt a legfontosabb. Országának a jövője, békében, egységben, a keresztény hitben megerősítve!

István királyunk komolyan vette az újszövetségi bibliai szöveg mondanivalóját is: felismerte, hogy Máriának, a nőnek a mai szentleckéből, milyen hihetetlen szerepe volt a megváltás művében. Anyaként ő volt Jézus nevelője, anyaként ő volt Jézus állandó útitársa – gondoljunk csak arra, mit is jelent a szinódusnak az eredeti jelentése – anyaként ő állt Jézus keresztje alatt. Nőként.

A nők szerepéről az egyházban még sok szó fog esni ezen a szinóduson. Mindenki számára fontos lehet, hogy ne felejtsük el Mária szerepét a megváltásban, Gábriel angyal üzenete átadásának pillanatától a jeruzsálemi pünkösdi csodáig, amikor megszületett az Egyházunk.

Mária életében megvalósult az ószövetségi olvasmány tartalma a legteljesebb formában: Máriának méhében megtestesült az élet és az igazság Ura, Jézus, Isten Fia. Mária megmutatta, hogy lehet jónak lenni egy sokszor gonosz világban, hogy lehet segíteni másokat is abban, hogy megismerjék és elmerüljenek ebben az isteni jóságban és szépségben.

A mai ünnep arra kötelez minket, hogy ezeket az értékeket, amelyekről ma hallottunk, saját és társadalmi életünkben valósítsuk meg.

István egy országot akart, ahol béke uralkodik. Hála Istennek, ma nincs háború országunkban, és mégis micsoda állapotok uralkodnak! Nincs társadalmi párbeszéd, az országunk minimum két táborra szakadt, rengeteg a sárdobálás, és a legjobb fiataljaink – és nem csak ők – elhagyják az anyaországot. Amennyire örömmel tölt el engem személyesen, hogy a héten két magyar is Nobel díjat kapott, annál fájdalmasabb a felismerés, hogy mind a ketten külföldön élnek, és ott boldogulnak. Nem az úgynevezett anyaországban.

István imájában – a hagyomány szerint – nem hangsúlyozta, hogy „magyarok országa”, csak azt, hogy ország. Ez érthető, hisz István idejében az ő országa nagyon is többnyelvű és multikulturális volt. Mi ma Magyarország Patrónájáról beszélünk, egy országról, amely magába foglalja annak minden lakosát. A magyarok mellett azonban mind több és több idegen munkást találunk, akiket befogad az állam a további fejlődés reményében. És itt nem szabad elfelejteni a roma nemzettársainkat sem. István őket is Mária oltalma alá helyezte.

Magyarország mindenki hazája, akik a határain belül laknak, és akik a történelem sötét szövődményei miatt az anyaország határain túl kell, hogy magyarnak érezzék magukat.

A mai Evangélium Gábriel és Mária találkozójáról számol be. Ebben a találkozásban világosan látjuk, hogy Máriának milyen hihetetlen hite és Istenbe vetett bizalma volt. Három hónappal később Mária meglátogatta Erzsébetet, aki ezekkel a szavakkal üdvözölte rokonát: „Boldog vagy Mária”, mert Benned Isten minden ígérete most beteljesítést nyert.

Erzsébet szavai csengenem ma fülemben, amikor azokat aktualizálva, most ezt merem mondani:

Boldog vagy Magyarország, hogy béke uralkodik benned!

Boldog vagy Magyarország, hogy benned mindenki otthonra találhat!

Boldog vagy Magyarország, mert lakosaid nem csak egymásról beszélnek, hanem egymással is!

De legyél még boldogabb Magyarország, amikor mindenki, aki elhagyta hazánkat, visszajön szárnyaid alá, Mária országába.

Ámen.