„Én
vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az
terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
(János evangéliuma 15. fejezet 5. vers)
A
szőlő az egyik legszentebb a Szentírásban megjelenő növények között. Kezdve
azzal, hogy egyesek szerint ez volt az Éden tiltott fája; aztán ott van Noé, az
első szőlőműves; az ígéret földjét jellemző hét növény egyike (5Móz.8:7-9). A
próféták kedvelt szimbóluma - szőlőskert (Ézs.5:1-5) vagy az igazi és a fattyú
szőlővesszők (Jer.2:21) – mellyel Isten és népe kapcsolatát ábrázolják.
Nem
véletlen tehát, hogy Jézus is ezt a jól ismert képet használja tanítványaitól
való búcsúbeszédében, akik a Mesterüktől való fizikai elszakadásban földi
vágyaik elérésének meghiúsulását látták.
De
mire is tanította őket és természetesen bennünket is?
Egyrészt,
hogy az egymástól való távolság nem valamilyen hosszúsági mértékegységben
fejeződik ki, hanem egy különleges lelki kapcsolódásban, az Istenre való
ráhagyatkozásban. És igen, ez jellemezte Jézus egész földi életét. Amikor
fizikailag távol a mennytől, de végig az Atya közvetlen közelében, „Őbenne
maradva” imádkozott, szolgált, tanított, gyógyított. Mint szőlőtő végig a jó
földben maradt, és magába szívta annak minden éltető nedűjét.
S
mi a helyzet a vesszőkkel?
Bizony,
az örök élethez nem elég fizikailag Jézus közelében lenni, nem elég melegíteni a
templomban a padot, nem elég rojtosra térdelni a nadrágot, nem elég bebiflázni
a Szentírás összes próféciáját, nem elég felszívni az áldásokat, nem elég dús
levelű vesszőnek lenni, mert;
„Minden
szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig,
amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.”
(Ján.15:2)
Mondd,
te szeretnél gyümölcsöt teremni? Szeretnéd, hogy megtisztítson a Gazda? Akkor
kérjük együtt:
Uram,
köszönjük az áldásokat, melyekkel folyamatosan táplálsz minket, és kérünk,
érleld ki bennünk a Lélek gyümölcsét!
Áldott napot!
Bejegyezte:
Szilárd
–
november 04, 2020
Kommentáld!