„Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem amim van és amivel rendelkezem. Te adtad mindezt, Neked, Uram, visszaadom. Minden a Tiéd, rendelkezzél vele egészen akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, mert ez nekem elég.” (Szent Ignác, Lelki Gyakorlatok 234)

A Szív útja hetedik lépése „Az általa kínált életet, vele együtt”, és a mindennapi felajánlásunkra összpontosít, teljes egészünket odaadva Istennek, válaszul a szeretetre, amelyet ő ránk bocsát.

Amikor közelebb kerülünk Istenhez a vele való kapcsolatunkban, a szívünk mélyén növekszik a vágy, hogy áldozatul másoknak, mutassuk meg az életünket, Jézus áldozatának követésével. Elismerjük a Jézus iránti szeretetet, és ezért szeretnénk hasonló módon szeretni másokat.

A pápa imavilághálózata (PWPN) újjáépítését irányító dokumentumok tovább magyarázzák ezt a lépést.

Közelebb kerülünk a világ szenvedéséhez, ahogyan Jézussal teszünk, és igyekszünk válaszolni, ahogy ő tette. Azt mondjuk az Atyának, hogy készen állunk arra, hogy együtt dolgozzunk a Fiával a felajánlóimádságon keresztül. Ugyanakkor alázatosan imádkozunk a Szentlélek iránt is, hogy az ő munkáját ne akadályozzuk bennünk. Az Eucharisztián keresztül különleges inspirációval és táplálékkal lát el minket, mert ott megtaláljuk Krisztus tökéletes felajánlását az Atyának és a saját életáldozatunk modelljét.

Az életünk napi felajánlása Jézussal nem könnyű, és gyakran harcolni kell a sok önzéssel bennünk. Gyakran ez azt jelenti, hogy kívül esünk a „kényelmi zónánkon”, és másokkal is találkozunk a saját barátaink és családtagjainkon kívül.

Ferenc pápa emlékeztetett bennünket erre a központi igazságra az első általános kihallgatás üzenetében 2013-ban.

Isten önmagából lépett ki, hogy középre jusson, sátrát középére támasztva, hogy irgalmasságát hozza hozzánk, amely megment és reményt ad. Nem szabad elégedettnek lenni azzal is, hogy a 99 juh nyájában maradunk, ha követni akarjuk és vele maradunk; nekünk is ki kell mennünk vele, hogy az elveszett juhokat keressük, amelyik a legjobban kóborol. Ügyeljen arra, hogy emlékezzen: lépjünk ki magunkból, ugyanúgy, mint Jézus, ugyanúgy, ahogy Isten lépett ki magából Jézusban, és Jézus önmagunkból lépett ki mindannyiunk számára. Valaki azt mondhatja nekem: ''De Atyám, nincs időm '' 'Olyan sok dolgom van, 'nehéz'. ''Mit tehetek gyengeségemmel és bűneimmel, oly sok dolgommal?"

Természetesen a saját gyengeségeink néha megfélemlíthetnek minket, és azt gondoljuk, hogy soha nem tudnánk felajánlani életünket Jézussal. A jó hír az, hogy soha nem vagyunk egyedül ebben a törekvésben, Krisztus mindig mellettünk áll, és ösztönöz bennünket arra, hogy folytassuk. El lehet mondani az életünkben, hogy néha úgy tűnik, mint Jézusnak Cirenei Simon, aki hordozza a teher egy részét, hogy tovább haladjunk, mint amennyit elképzeltünk.

Mindig forduljunk Istenhez erőért, hogy kiléphessünk a „komfortzónánkból”, és élő áldozatként felajánljuk az életünket, imádkozva és a rászorulók szolgálatában.