Isten Krisztusban választott ki minket a világ megteremtése elõtt. (Efezus 1: 4)

Amikor Isten megteremtette a világot, szem előtt tartott minket. A teremtés nem pusztán hatalmának és uralmának gyakorlása volt, hanem elsősorban a szeretet cselekedete.

II. Szent János Pál, ezt ékesszólóan fogalmazta meg a Familiaris Consortio apostoli felszólításában.

Az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette: szeretetből szólította életbe, s egyúttal szeretetre rendelte.
Az Isten szeretet: benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a saját képmására teremti, a lelkiismerettel együtt beléjük oltotta a szeretetre és a közösségre szóló meghívást, azaz képességet és felelősséget. Ezért van az emberben képesség a szeretetre és a közösségre, s ugyanezért felelős is értük. Így a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása.

 

A szeretet a lényünkbe van írva, mivel a Teremtőnk szeretettel teremtett minket. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen lehetséges válasz az, ha cserébe szeretünk, és részt veszünk Isten folyamatos szeretet és irgalom missziójában.

Az egyik elsődleges módszer arra, hogy visszaszerezzük azt a szeretetét, amelyben Isten teremtett minket, hogy szeretjük felebarátunkat. Ahogyan Ferenc pápa apostoli felszólításában írta:  Evangelii Gaudium:

Az egyszerű nép iránti szeretet lelkierő, amely segíti az Istennel való találkozást, annyira, hogy aki nem szereti a testvérét, „sötétségben jár” (1Jn 2,11), „a halálban marad” (3,14) és „nem ismeri Istent” (4,8). XVI. Benedek mondta, hogy „a felebaráttól való elfordulás Isten irányában is vakká tesz”,  s hogy végső soron a szeretet az egyetlen világosság, „mely ezt a sötét világot újra meg újra megvilágosítja, és erőt ad nekünk az élethez és a cselekvéshez.” Éppen ezért, amikor átéljük annak misztikáját, hogy a másik javát keresve közeledünk hozzá, megnyitjuk a bensőnket, hogy megkaphassuk az Úr legszebb ajándékait. Valahányszor szeretetben találkozunk egy emberrel, olyan állapotba kerülünk, hogy felfedezünk valami újat Istennel kapcsolatban.

 

Mások szeretése nem mindig könnyű feladat, de ez a spirituális út, azaz a „Szív útja” elsõ lépése. Elismeri az Istentől kapott szeretetünket, és arra késztet bennünket, hogy Isten szeretetének követésekor másoknak adjuk magunkat.

Amikor felkészülünk a Nagyböjti szent időre, mérlegeljük azokat a módszereket, amelyekkel felismerhetjük az Isten egyedülálló szeretetét mindannyiunk számára, és hogyan élhetjük meg ezt a szeretetet a mindennapi életünkben.