A polgári év utolsó napján december 31-én este öt órakor kezdődött a Szent Péter bazilikában a hagyományos esti vesperás imádság, melynek során az egyház hálát ad az évsorán kapott kegyelmekért. A mostani Te Deumot különös fénybe vonta Benedek emeritus pápa csendes távozása a földi életből, mely még jobban hálára indította a szíveket az ő péteri szolgálatáért, melyet 2005-től 2013 február 28-ig gyakorolt.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

„Asszonytól született” (Gal 4,4). Amikor az idők teljességében Isten emberré lett, nem úgy zuhant le a mennyből a világba; Máriától született. Nem asszonyban  született, hanem asszonytól. Ez lényegileg más. Ez azt jelenti, hogy Isten tőle akarta a testet fölvenni. Isten nem használta fel őt, hanem az „igen”-jét, a beleegyezését kérte. Vele kezdődött a bűntől mentes, kegyelemmel és igazsággal teli, szeretettel és hűséggel teli emberiség születésének lassú útja. Egy szép, jó és igaz emberiségé, mely Isten képére és hasonlatosságára teremtett, mégis át van szőve Mária által felajánlott testünkkel. Ami nélküle soha nem lenne, csak mindig az ő beleegyezésével, szabadon, ingyenesen, tisztelettel és szeretettel.

Ezt az utat választotta Isten, hogy belépjen a világba és a történelembe, ez az ő módja.  És ez az út éppolyan lényeges, mint maga az eljövetel ténye. Mária isteni anyasága – a szűzi anyaság, a termékeny szüzesség – az az út, amely feltárja Isten rendkívüli tiszteletét szabadságunk iránt. „Aki nélkülünk teremtett minket, az nem akar minket megmenteni nélkülünk” – idézte Ferenc pápa Szent Ágoston híres mondását.   

 

Az Ő útja, hogy megmentsen minket, az az út, amelyen követ is minket, hogy vele együtt továbbra is folytassuk egy új, szabad, megbékélt emberiség szövését. Ez egy stílus, a hozzánk való viszonyulás módja, amelyből a jó és méltó együttélés sokféle emberi erénye fakad. Az egyik ilyen erény a kedvesség, mely a testvériséget és a társadalmi barátságot támogató életmód – ahogy a Fratelli tutti enciklika is említi.

 

És ha már a kedvességről beszélünk, ebben a pillanatban gondolataink spontán módon a legkedvesebb XVI. Benedek emeritus pápa felé fordulnak, aki ma reggel távozott közülünk. Meghatottan emlékezünk az ő olyannyira nemes és kedves személyére. Szívünk tele van hálával iránta, hálát adunk az Istennek, amiért őt az Egyháznak és a világnak adta. Hálát adunk minden jóért, amit tett, főként hite és imádsága tanúságtételéért, főként emeritus életének utolsó éveiben. Egyedül Isten ismeri közbenjárásának, az egyház javáért felajánlott áldozatainak értékét és erejét.

Ezen az estén a kedvességet polgári erényként is szeretném értelmezni, különös tekintettel a római egyházmegyére. A kedvesség fontos tényező a párbeszéd kultúrájában, a párbeszéd pedig nélkülözhetetlen a testvérként való békés élethez, akik nem mindig jönnek ki jól egymással – és ez normális –, ám mégis beszélnek egymással, meghallgatják egymást és igyekeznek megérteni egymást és egymás elébe menni. Gondoljunk csak arra, „milyen lenne a világ a sok nagylelkű ember türelmes párbeszéde nélkül, akik összetartották a családokat és a közösségeket. A kitartó és bátor párbeszéda hírekből nem csinál összecsapásokat és konfliktusokat, hanem  diszkréten segíti a világot, hogy jobban éljen”. A kedvesség ugyanis a párbeszéd része. Ez nem csak az „etikett”, a gáláns formák kérdése. Nem, nem ezt értjük kedvesség alatt. Ellenben egy erényről van szó, amit vissza kell szereznünk  és naponta gyakorolnunk kell, szembe az árral, hogy emberivé tegyük társadalmainkat.

 

Valójában mindenki láthatja a fogyasztói individualizmus kárait. A legsúlyosabb kár pedig az, hogy másokat, a körülöttünk lévő embereket nyugalmunk, kényelmünk akadályainak tekintjük. A mások „kényelmetlenséget okoznak”, zavarnak, elveszik az időnket és az erőforrásainkat, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Az individualista és fogyasztói társadalom hajlamos agresszív lenni, mert mások versenytársak, akikkel versenyezni kell. Mégis, éppen ezekben a társadalmainkban, még a legnehezebb helyzetekben is vannak olyan emberek, akik bizonyítják, hogy „még mindig lehet a kedvességet választani”, és így életmódjukkal csillagokká válnak a sötétségben”.

Szent Pál a galatákhoz írt levélében, amelyből a mai liturgia is vette az olvasmányát, a Szentlélek gyümölcseiről beszél, és ezek között említ egyet a görög chrestotes szóval. Ezzel a szóval a „kedvesség” alatt egy olyan jóindulatú hozzáállást érthetünk, amely támogat és vigasztal másokat, miközben kerüli a keserűséget és a keménységet. A másokkal való kapcsolatában ügyel arra, hogy szavakkal vagy gesztusokkal ne bántson másokat, ellenkezőleg, megpróbál könnyíteni mások terhein, bátorít, vigasztal és erősít, anélkül, hogy valaha is megalázna vagy megvetne bárkit is.

 

A kedvesség ellenszere társadalmaink egyes beteg tüneteinek, így a kegyetlenségnek, amely sajnos méregként beszivároghat a szívbe és megmérgezi a kapcsolatokat. Aztán a kedvesség a szorongás és az őrült szenvedélyek ellenszere is, mert ezek arra késztetnek bennünket, hogy magunkra koncentráljunk, és elzárkózzunk másoktól. A mindennapi életünk ezen „betegségei” agresszívvé tesznek bennünket, és képtelenek vagyunk „engedélyt”, „bocsánat” kérni, vagy egyszerűen csak azt mondani, hogy „köszönöm”. Így aztán, ha találkozunk egy kedves emberrel az utcán, vagy egy boltban, vagy irodában, akkor elképedünk, hisz ez számunkra egy kisebb csodával ér fel, mert sajnos a kedvesség manapság már nem túl gyakori. Hála Istennek azonban még mindig vannak kedves emberek, akik tudják, hogyan kell félretenni a gondjaikat, hogy odafigyeljenek másokra, mosolyogjanak, bátorítsanak, meghallgassák azt, akiknek bizalomra van szükségük és hogy kicsit megkönnyebbülhessenek.

Kedves testvéreim, úgy gondolom, hogy a kedvességnek, mint személyes és polgári erénynek a visszaszerzése nagyban segíthet a családok, közösségek és városok életének javításában. Emiatt Róma városának új évére tekintve azt szeretném kívánni mindnyájunknak, akik itt élünk, hogy növekedjünk ebben az erényben: a kedvességben. A tapasztalat azt tanítja, hogy ha életstílussá válik, akkor egészséges együttélést teremthet, az agresszió és a nemtörődömség feloldásával humanizálhatja a társas kapcsolatokat.

 

Beszéde zárógondolatát Ferenc pápa így folytatta: Tekintsünk a Szűzanya ikonjára! Ma és holnap itt, a Szent Péter-bazilikában is tisztelhetjük őt a Potenza melletti Avigliano-i Madonna del Carmine képén. Ne vegyük természetesnek és magától értetődőnek az isteni anyaság titkát! Csodálkozzunk rá Isten választására, aki ezerféleképpen megjelenhetett volna a világban, megmutatva hatalmát, és ehelyett szabadon akart megfoganni Mária méhében, kilenc hónapon át akart formálódni, mint minden gyermek, és végre Máriától született, hogy asszonytól születhessen. Ne haladjunk gyorsan tova, álljunk meg, szemléljük és elmélkedjünk, mert itt van az üdvösség misztériumának lényeges vonása. Közben próbáljuk meg elsajátítani Isten „módszerét”, végtelen tiszteletét, úgymond „kedvességét”, mert a Szűzanya isteni anyaságában rejlik az út, mely egy emberibb világ felé vezet minket.