Mauro Gambetti bíboros, a Szent Péter bazilika főpapja június 22-én keltezett Jegyzékében elmagyarázza, melyek a vatikáni bazilikában a reggeli időszakban bemutatandó szentmisék legújabb normái, emlékeztetve rá, hogy a liturgikus cselekmények nem magán cselekedetek és a papok számára több, mint helyénvaló, hogy koncelebráljanak.

Vertse Márta - Vatikán

 A bíboros a Jegyzékben ugyanakkor tisztázza a kivételt képező eseteket is és annak a szükségességét, hogy elfogadják a papok és hívők csoportjainak jogos kéréseit, a római rítus rendes és rendkívüli formájának vonatkozásában egyaránt.

A Jegyzék utal a vatikáni Államtitkárság március 12-én kiadott közleményére, amelynek rendelkezései a Szent Péter bazilikában bemutatásra kerülő szertartásokra vonatkoznak és amelyek biztosítani akarják, hogy a szertartásokat jellemezze az összeszedettség és a liturgikus méltóság légköre. A közlemény konkrét utalást tesz a reggel 7 óra és 9 óra közötti időszak liturgikus cselekményeinek megszervezésére. Az Államtitkárság rendelkezései vonatkoznak egyrészt a szertartások időbeli ütemezésére és minőségére, másrészt figyelmeztetnek a hívek sajátos és jogos kívánságainak befogadására és integrálására. Gambetti bíboros Jegyzékében ezt a két szempontot fejti ki részletesen, a reggeli időszakot és a kivételt képző eseteket tárgyalva.

 

A reggeli szentmisék bemutatásának rendjére vonatkozó államtitkársági közlemény alkalmat jelent, hogy emlékeztessünk a koncelebráció értelmére és értékére – írja a bíboros, - idézve a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium k., a szent liturgiáról szóló konstitúcióját: „A koncelebráció, mely alkalmas módon fejezi ki a papság egységét, napjainkig megmaradt mind a keleti, mind a nyugati Egyház gyakorlatában” (SC57), folytatva az Egyház Hagyományát.  Ezért kibővítették a papok számára a koncelebráció lehetőségét és néhány magisztériumi dokumentumban meghatározták ennek szabályait. A Jegyzék idézi a Tanítóhivatalnak a koncelebrált misére vonatkozó ajánlását, amelyet a Római Misekönyv Általános Rendelkezései tartalmaz: “Ajánlott az együttmisézés az egyes templomok főmiséin; azokon a miséken, amelyeket világi- vagy szerzetespapok bármilyen összejövetelük alkalmából tartanak” (Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 199).

 

A zsinati konstitúció világosan meghatározza a szent liturgia természetét, “A liturgia hierarchikus és közösségi jellegéből fakadó szabályok” címszó alatt: “A liturgikus cselekmények nem magáncselekmények, hanem az Egyház, “az egység szakramentuma”, tudniillik a püspökök vezetése alatt egyesült és rendezett szent nép ünneplései. Ezért a liturgikus cselekmények az Egyház egyetemes misztikus testéhez tartoznak, azt teszik láthatóvá és reá hatnak; az egyes tagokat azonban állapotuk, szolgálataik és tényleges részesedésük szerint különböző módokon érintik […]. Amennyiben egy szertartás a maga természete szerint azt igényli, hogy közösen, a hívek nagyszámú és tevékeny részvételével végezzék, ezt a lehetőségek szerint előnyben kell részesíteni az egyéni és magánjellegű végzéssel szemben. Ez érvényes a szentségek kiszolgáltatására és főleg a szentmise bemutatására, bár a szentmise minden esetben nyilvános és közösségi jellegű (SC26-27).

 

Ezért tehát az Eucharisztia ünneplésére összegyűlt hívek teljes mértékben kinyilvánítják az egyház, Krisztus élő Testének misztériumát. A Jegyzék itt a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium k., az egyházról szóló dogmatikus konstitúciójának tanítását idézi fel a hívek egyetemes papságáról, miszerint a hívek, „Amikor részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában, isteni Áldozatot ajánlanak föl Istennek, s vele együtt önmagukat; mind a fölajánlással, mind a szentáldozással mindenki részt vesz a liturgikus cselekményben, de nem egyformán, hanem a különbözőségek megtartásával. Továbbá, akik Krisztus testével táplálkoznak a szentáldozásban, kézzelfogható módon mutatják meg Isten népének egységét, melyet ez a fölséges szentség jól jelez és csodálatosan meg is valósít (LG11). Erre emlékezetet világosan a Katolikus Egyház Katekizmusa is, amely megállapítja, hogy „Az egész közösség, Krisztusnak a Fejével egyesült teste ünnepel” (1140). Ebben az összefüggésben megértjük, hogy az Eucharisztia legnagyobb gyümölcse az azonos cselekvésben való részvételből származik, mert jobban kifejezi az ünnepelt misztériumot – szögezi le a Szent Péter bazilika főpapjának Jegyzéke.

Természetesen mindnyájan, akik az Eucharisztia ünneplésére összegyűlt közösséget alkotják, részt vesznek Krisztus egyetlen áldozatában és papságában, mindenki a saját életállapotának megfelelően: püspökök, papok, diakónusok, megkereszteltek, házasok, szerzetesek. A több pap által koncelebrált szentmisén egyáltalán nem csökken az eucharisztikus áldozat értéke és gyümölcse, sőt inkább még teljesebb felmagasztalásukat jelenti.

 

Ebben az összefüggésben tehát a megkülönböztetés első eleme a következő: amikor lehetséges, a papok számára több mint helyénvaló a koncelebráció, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a főcelebránsok rendszeresen váltják egymást a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmiséken. Ugyanez vonatkozik az egyes hívőkre és csoportokra is, akik meghívást kaptak, hogy vegyenek részt ugyanazon a szentmisén, hogy az legyen a testvériség, nem pedig partikularizmusok, részrehajló sajátosságok kifejezése, amelyek nem tükrözik az egyházi közösségnek a szentmise áldozatban megnyilvánuló értelmét – fejti ki Jegyzékében a vatikáni bazilika főpapja.

 

A Jegyzék B pontja a kivételeket sorolja fel. Emlékeztet az Egyházi Tanítóhivatal tanítására, miszerint „ajánlott az együttmisézés, hacsak a hívek lelkipásztor ellátása mást nem igényel vagy javasol” (A Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 199).  Ebben az összefüggésben egyrészt nem szabad lebecsülni a nyelv megértésének jelentőségét a liturgiában, a szeretetszolgálat vonatkozásában – utal a Jegyzék Szent Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első levelére, amely a nyelvek adományáról és a prófétálásról szól, másrészt azt a lelkipásztori értéket, amelyet az eucharisztikus ünneplés jelenthet zarándokok egy csoportja számára, összhangban a katolikus egyház rítusaival.

 

A bíboros felsorolja a Szent Péter bazilikát jellemző elemeket, mint a bazilika mérete, felépítése, amely lehetővé teszi, hogy eleget tegyenek különböző igényeknek, azoknak, akik csoportosan szeretnék ünnepelni az Eucharisztiát, anélkül, hogy átfednék a főbb liturgikus helyeken zajló koncelebrációkat. A Szent Péter bazilikát az egység, irgalmasság és hithűség péteri szolgálata jellemzi és befogadja a világ minden részéről érkező zarándokokat – szögezi le Gambetti bíboros.

A reggel 7 óra és 9 óra közötti időszakban a bazilika látogatottsága korlátozott, az 1962-ben kiadott Római Misekönyv (Missale Romanum) szerinti liturgia végzésére vonatkozóan mindent meg kell tenni, hogy kielégítsék a hívek és a papok kívánságát, a Summorum Pontificum Motu Proprio-nak megfelelően.

Ezért Mauro Gambetti bíboros, a Szent Péter pápai bazilika főpapja már rendelkezett arról, hogy lehetőség szerint fogadják el a kéréseket, amelyek a reggel 7 óra és 9 óra közötti időszakban történő szentmise bemutatására érkeznek sajátos és jogos igényekkel rendelkező csoportok részéről. Esetenként az egyéni misézésre vonatkozó kérések is képezhetik megkülönböztetés tárgyát, annak az alapelvnek a tiszteletben tartásával, hogy minden az összeszedettség és a méltóság légkörében történhessen, és afelett őrködve, hogy a kivételes ne váljon szokásossá, eltorzítva a Magisztérium szándékait és értelmét.

„Ily módon bízom abban, hogy a megkezdett út elősegítheti minden pap és minden hívő számára annak a lehetőségét, hogy a Szent Péter bazilika szertartásait egyre inkább a jó, a szép és az igaz felé irányulva éljék meg” – zárja június 22-én kelt Jegyzékét Mauro Gambetti bíboros, a vatikáni Szent Péter bazilika főpapja.