Nemrégiben, amikor fiatal bérmálkozóknak azt magyaráztam, hogy a Szentlélek hét ajándéka közül mit jelenthet a “félelem ajándéka”, egy kép jutott az eszembe. Mindenki tudja, mennyire központi szerepet játszik a repülőgép a mi életünkben itt a szigeten. Ha meglátogatjuk “odaát” élő szeretteinket, vagy hazajövünk, munkába, nyaralni vagy tanulni utazunk, megyünk a repülőtérre, zsebünkben a repülőjeggyel. Ha egyszer már megvettük a jegyet, csak egy dologtól tartunk: le ne késsük a gépet. Több napon át készülődünk az utazásra, és jó időben kimegyünk a repülőtérre, nehogy valami váratlan dolog miatt elkéssünk.

Ilyen az istenfélelem. A mennybe vezető jegyet, az üdvösséget Jézus vére és keresztáldozata által nyerjük el. Ebből a szempontból nincs félnivalónk: a jegyünk ki van fizetve! És a jegyünk az első osztályra szól! Az istenfélelem hátterében tehát ott van a bizonyosság, hogy Isten szeret minket, és megmentett minket a vétkeinktől (tehát nem az üdvösségünkkel kapcsolatos kétségekből ered). Viszont ezt a már megszerzett üdvösséget az ember elszalaszthatja, elronthatja és elveszítheti.

Hogy hogyan? Éppen ezzel szeretnék foglalkozni, „a Paradicsom elvesztésének hét módjával”.

Az első mód a legismertebb: a halálos bűn elkövetése. Súlyosan és tudatosan rosszat cselekedni: itt a “súlyosan” szó azt jelenti, hogy a tíz parancsolat valamelyikét nem tartja valaki tiszteletben; a “tudatosan” pedig azt jelenti, hogy ezt “vakmerő arcátlansággal” teszi, szóval úgy, hogy teljesen tudatában van annak, hogy mit cselekszik, és kitart szándéka mellett.

A második mód talán a legegyenesebb út, amikor az ima helyett a gonosz erőit választjuk, hogy előnyöket szerezzünk. A mágiához és babonához való fordulás hűtlenség Isten előtt, az ördöggel kötött szerződés, a lélek eladása.

A harmadik a legkönnyebb út. A pénz. „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak”(Lk 16:13)” – mondja Jézus. A bálvány, a “Mammon” szolgálása annak minden velejárójával – a hatalommal, luxussal, az erővel, a testi kicsapongással és kényelemmel – együtt Isten közvetlen elutasítását jelenti, egy olyan széles és tágas utat, amely minden bizonnyal a kárhozatba vezet.

A negyedik út azoknak van fenntartva, akiket Isten elhív. Bárkik is legyenek, bárhol is legyenek, Ő a szemükbe néz, és azt mondja: „Jer és kövess engem”. Aki visszautasítja Istennek ezt a hívását, mint ahogyan a gazdag ifjú vagy a tékozló fiú bátyja tette, annak nehezebb lesz bejutnia Isten országába, mint a “tevének átmenni a tű fokán” (Lk 18:25).

Az ötödik módja annak, hogy lemaradjunk a mennyországról, ha megtagadjuk az irgalmasságot. A két adósról szóló példabeszédben – épp úgy, mint a Miatyánkban – Jézus nagyon világosan fogalmaz: aki nem bocsátja meg a sértéseket és nem engedi el az adósságokat, az nem részesülhet Isten kegyelmében. Mint az óceán fenekén fekvő kavics, a kőszív száraz marad, még ha el is merül Isten kegyelmében. Azzal, hogy ítéletet mond testvére felett, Isten helyébe helyezi önmagát.

A sötétségbe vezető hatodik út itt nálunk sajnos rendkívül elterjedt, sőt, helyi kultúránk része lett. A Palé Moun Mal (kreol nyelven: rosszat mondani másokról a hátuk mögött) nem valami viccelődés, hanem a Gonosztól származó társadalmi dráma, amely embereket öl, és minden bizonnyal megöli azoknak is a lelkét, akik használják, és azokét is, akik meghallgatják. Ez az út, amelynek lényege az, hogy nem tudjuk befogni a szánkat és megalapozatlan szavakat, pletykákat és rágalmakat terjesztünk, annál is inkább ártalmas a lelkünkre nézve, mivel erénynek álcázhatja magát, és Isten Igéje mögé bújhat, hogy minél többeket sározzon be és megbotránkoztassa a kicsinyeket.

Végül a hetedik út (amely valójában széles autópálya, ebben fut össze és ebből indul ki az összes többi út) – a büszkeség, a gőg, a kevélység útja. A tragédia az, ahogy a sivatagi atyák mondják, hogy ez az út azoknak van fenntartva, akik már legyőzték a test szenvedélyeit; azokra leselkedik, akik úgy hiszik, úgy tudják, hogy ők már a tökéletesség felé vezető úton járnak. Néha még az is előfordul, hogy (valós vagy vélt) misztikus kegyelmek arra ösztönzik őket, hogy mások fölé helyezzék magukat, és azt állítsák, hogy ők bizony ismerik az isteni akaratot. Vajon hány hívőt veszejtett el a farizeizmusnak eme szörnyű veszélye? És hány nagy szent mutatkozott meg ezzel szemben az alázatosságában, amikor szembenézett ezzel a kísértéssel? Legyen ez figyelmeztetés az erre csábulóknak.

Testvéreim, ez az áttekintés nem teljes, másrészt azonban biztosak vagyunk a Jézus Krisztusban való megváltásunkban, és tudjuk, hogy a mennybe szóló “jegyünk” az ő kereszten ontott vérének árán lett kifizetve…

Jézus szeret benneteket.

Írta: David Macaire
Saint-Pierre és Fort-de-France érseke
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: catholique.fr