P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Az üzenet első és leghosszabb pontja azt a körülményt elemzi, melyben Jézus fontos prófétai kijelentését tette: „Szegények mindig lesznek veletek” (Mk 14,7). A betániai leprás Simon házában Jézus elfogadja a lábát drága olajjal megkenő asszony cselekedetét, mondván: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre”. Jézus emlékezteti őket, hogy ő maga az első szegény, a legszegényebb a szegények közül, mert ő minden szegényt, az összes magányost, peremre szorítottat és diszkrimináltat képvisel saját személyében. Jézus az Atyjának az arcát mutatja be ebben a világban, ő pedig a szegények Atyja. Jézus egész műve azt tanúsítja, hogy a szegénység nem a „végzet gyümölcse”, hanem az ő köztünk való jelenlétének konkrét jele. Őt nem találjuk meg mindig, amikor csak akarjuk, de felismerhetjük mindig a szegények életében, szenvedéseikben és rászorultságukban. A pápa nem fárad bele megismételni, hogy a „szegények igazi evangelizálók, mert elsőként őket evangelizálták, és elsőként ők kaptak meghívást az Úr Országa boldogságában való osztozásra”.

Jézus nemcsak a szegények pártján áll, hanem osztozik a sorsukban. Ez erős üzenet minden kor valamennyi tanítványa számára. A jótékonykodás, az alamizsna alkalmi jellegű, de az osztozás a közös sorsban, testvériséget teremt, ami megmarad. Ferenc pápa erre az osztozásra példákat sorol fel, mint a belga Damien de Veuster atya, aki lepragondozót teremtett, melyben orvosként és betegápolóként ellátta a rászorulókat. Ez az osztozás azonban megtérést igényel a Mester felhívásának megfelelően: „Térjetek meg és higgyetek ez evangéliumban!” (Mk 1,15). Ez a megtérés elsősorban abból áll, hogy megnyitjuk szívünket a szegénység sokféle megnyilvánulásainak felismerésére, méghozzá a hitvallásunkkal egyező életmód kialakításával. A szegényeket gyakran elkülönített embernek tekintik, olyan kategóriának, amely egyfajta jótékonysági szolgáltatást igényel. Jézus követése azonban a gondolkodásmód megváltoztatásával jár: Tanítványává lenni azt a döntést jelenti, hogy nem gyűjtünk kincseket a földön, amelyek a valóságban törékeny és elmúló biztonság illúzióját adják.

Krisztus evangéliuma arra ösztönöz minket, hogy fordítsunk különös figyelmet a szegényekre és hogy ismerjük el az erkölcsi és társadalmi rendellenesség sok-sok formáját, amelyek mindig a szegénység új arcait teremtik meg. Különösen fontos ez most a pandémia időszakában, amikor egyre többen állnak a szegények menzájánál ételosztáskor. A pápa nagyon reméli, hogy a szegények világnapja, immár ötödik alkalommal, egyre inkább gyökeret verhet a helyi egyházakban, és megnyílik egy evangelizációs mozgalom számára, amely elsősorban a szegényekkel találkozik ott, ahol vannak. Nekünk meg kell hallanunk kopogtatásukat az ajtónkon, sürgősen el kell jutnunk hozzájuk otthonaikban, kórházakban, idősek otthonában és főként az utcákon. A szegények közöttünk vannak. Mennyire evangéliumi lenne, ha teljes igazsággal elmondhatnánk: mi is szegények vagyunk, mert csak így tudnánk igazán felismerni őket, és életünk részévé és az üdvösség eszközévé tenni őket.