Karácsony másnapján, december 26-án hétfőn délben ismét nagyszámú hívősereg gyűlt össze a Szent Péter téren az Úrangyala imádságra. Ferenc pápa beszédében Szent István vértanú diakónus és Jézus karácsonyi születése kapcsolatát elemezte. Krisztus első tanúságtevője valójában a szeretetszolgálat, az Evangélium hirdetése és a megbocsátás révén tett tanúságot arról, akinek születését most ünnepeljük.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                     

Kedves Fivéreim és Nővéreim, szép Ünnepet! – köszöntéssel kezdte Ferenc pápa az  Úrangyala ima előtti beszédét. Tegnap ünnepeltük Urunk Születését és ma a liturgia, hogy jobban befogadhassuk az ünnepet, meghosszabbítja annak idejét nyolc nappal, január elsejéig, karácsony nyolcadának idejére. Meglepő módon azonban ezekben a napokban szent vértanúk néhány drámai alakjára emlékezik az egyház. Ma például Szent Istvánra, az első keresztény vértanúra, holnapután pedig az Aprószentekre, vagyis azokra a gyerekekre, akiket Heródes király megöletett, attól való félelmében, hogy elragadják az ő trónját (vö Mt 2,1-18). Egyszóval, úgy tűnik, mintha a liturgia valóban el akarna távolítani minket a fények, ebédek és ajándékok világától, amelyben e napok során egy kicsit elengedtük magunkat.

 

Mert a Karácsony nem a király születésének tündérmeséje, hanem a Megváltó eljövetele, aki megszabadít minket a gonosztól azzal, hogy magára veszi bűneiket: önzést, bűnt és halált. Ezek a ránk nehezedő rossz dolgaink: a magunkban hordozott önzés, a bűn, mert hiszen mindannyian bűnösök vagyunk és végül a halál. A mártírok ugyanis Jézushoz hasonulnak a legjobban, hiszen a mártír szó tanúságot jelent. A mártírok tanúságtevők, vagyis olyan testvérek, akik életükkel mutatják be nekünk Jézust, aki irgalommal győzte le a rosszat. Még napjainkban is sok mártír van, sőt több, mint az első időkben. Ma imádkozunk ezekért az üldözött vértanú testvéreinkért, akik Krisztusról tanúskodnak. Ám üdvös lesz nekünk, ha feltesszük a kérdést magunknak: Én vajon tanúságot teszek Krisztusról?  És hogyan fejlődhetünk ebben a Krisztusról szóló tanúságtételünkben? Éppen ebben jön a segítségünkre Szent István alakja.

 

Az Apostolok Cselekedetei először is elmondja nekünk, hogy István egyike volt annak a hét diakónusnak, akiket a jeruzsálemi közösség az asztalszolgálatra, vagyis a karitászra  hívott. Ez azt jelenti, hogy első tanúságtételét ő nem szavakkal, hanem azzal a szeretettel tette, amellyel a leginkább rászorulókat szolgálta. Ám István munkája nem merült ki ebben a szolgálatban. Akikkel csak találkozott, Jézust hirdette nekik, megosztotta velük hitét Isten Igéjének és az apostolok tanításának a fényében. Bizonyságtételének ez a második dimenziója: az Ige befogadása és nagyszerűségének továbbadása, annak a föltárása, hogy a Jézussal való találkozás miként változtatja meg az ember életét. Ez annyira fontos volt István számára, hogy még üldözői fenyegetései sem tudták őt megfélemlíteni, még akkor sem, amikor látta, hogy rosszra fordultak a dolgai. Karitász-szolgálat és Ige-hirdetés, ez volt István. Legnagyobb bizonyságtétele azonban egy másik tanúság volt, ami képes volt egyesíteni a szeretetet az igehirdetéssel. Ezt hagyta ránk halála pillanatában, amikor Jézus példáját követve megbocsátott gyilkosainak ( Lk 23,34).

Legnagyobb tanúságtétele a megbocsátás    

Itt van tehát a válaszunk a kérdésünkre: a testvéreink iránti szeretet, az Isten Igéjéhez való hűség és a megbocsátás révén tehetjük jobbá tanúságtételünket. Szeretetszolgálat, Ige és megbocsátás. A megbocsátás mondja meg végül, hogy valóban gyakoroljuk-e a szeretetszolgálatot mások iránt és hogy Jézus Igéje szerint élünk-e. A „megbocsátás, a „per-dono” ugyanis – ahogy maga a dono-adomány szó is jelzi – egy nagyobb adomány, egy olyan ajándék, amelyet másoknak adunk, mert Jézus nekünk adta azt és így megbocsátott nekünk. Én megbocsátok, mert magam megbocsátást nyertem, és ezt ne felejtsük el! – kérte nyomatékkal a pápa. Gondoljunk mindannyian saját megbocsátó képességünkre: milyen a megbocsátó képességünk ezekben a napokban, amikor a sok ember közt találkoztunk olyanokkal is, akivel nehezen jövünk, akik megbántottak minket és akikkel még nem rendeztük kapcsolatainkat.

Az újszülött Jézustól kérjük a megbocsátásra kész új szívet, hiszen mindnyájan rászorulunk a megbocsátó szívre. Kérjük az Úrtól ezt a kegyelmet: Uram,  add, hogy megtanuljak megbocsátani! Kérjünk erőt, hogy imádkozzunk azokért, akik megbántottak minket és hogy megtegyük a megnyílás és a megbékélés lépéseit. Az Úr adja meg ma nekünk ezt a kegyelmet – mondta a pápa, majd végül így fohászkodott:  Szűz Mária, a Vértanúk királynéja segítsen, hogy növekedjünk a szeretetben, az Ige iránti szeretetben és a megbocsátásban.