Több mint két év elteltével ismét papok százaitól körülvéve tartotta meg Ferenc pápa a nagycsütörtöki krizmaszentelési misét, melyen megáldotta a szentolajokat, a papság pedig megújította szentelési fogadalmait. Homíliájában Ferenc pápa a papokat a bálványimádás három mai veszélyére intette, melyek a látszatot, a számokat és funkcionalizmust teszik az első helyre.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A szentmise igeliturgiájában az Egyház a székesegyházak püspöki szentmiséin Izajás próféta könyvének 61. fejezetéből azt a részt olvassa, ami egyébként a napi örömhír Lukács evangéliumából: „Az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és az öröm olaját adjam nekik” (Iz 61,1–3a). Ezt hirdette maga Jézus is Názáret zsinagógájában, amikor a próféta szavaival meghirdette saját programját. Akkor minden szem Jézusra szegeződött, mint ahogy a Jelenések könyvéből vett napi szentlecke is jelzi: „Nézzétek, közeledik a felhőkön! Látni fogja őt minden szem, még azok is, akik átszúrták” (Jel 1,5–8).

 

Ferenc pápa egész beszédét ez a Jézusra emelt tekintet határozta meg, mert hiszen tőle nyerte el a papság küldetése megbízatását. „Benneteket pedig az Úr papjainak hívnak, és így neveznek: Istenünk szolgái. Megjutalmazom őket hűségemben, és örök szövetséget kötök velük” (Iz 61,8). Kegyelem dolga a papság, Isten népe javára, a megígért jutalomról pedig ő maga hűségesen gondoskodik. Ez a jutalom az ő szeretete, az ő feltétel nélküli megbocsátása. Nincs nagyobb fizetség, mint a Jézussal való barátság, mert nincs nagyobb ár az ő értünk ontott drágalátos vérénél. Éppen ezért a papság válasza abban áll az Úr hívására és hűségére, hogy hagyja magát szeretni, engedi, hogy vétkei bocsánatot nyerjenek. Amikor a feltámadt Úr majd végleg visszatér, akkor azonnal megtörténik ez az elismerés: Látjuk majd az Árszúrtat és benne felismerjük magunkat, hogy kik vagyunk mi: bűnös emberek és semmi több! – állapította meg a pápa.

Nekünk papoknak ez a Jézusra emelt tekintetet folyamatosan ápolnunk kell, mert ennek segítségével ismerhetjük fel kísértéseinket. Ekkor az ő jósággal teli pillantásában megláthatjuk a bálványainkat, ahogy egykor Ráchel a köntösébe rejtette azokat. Hiszen mindenkinek van bálványa, éppen ezért hagyjuk, hogy az Úr tekintete elvegye azok hatalmát. Ez a tekintet segít meglátni, hogy mi a bálványainkban keressük saját megdicsőülésünket. A bálványok igazi veszélye abban áll, hogy rejtett jelenlétükkel az isteni személyek, az Atya, a Fiú és Szentlélek helyébe lépnek. Ez egy lassú folyamat, amikor apránként teret foglalunk el a Szentháromságtól az életünkben, hogy aztán – igaz csak közvetett módon – de átadjuk azt a gonosznak. Beszéde további részében a pápa a bálványimádás három terét elemezte, ahová a gonosz elhelyezi a saját bálványait, hogy ellehetetlenítse a lelkipásztori hivatást, miközben apránként elkülöníti azt Jézus, a Szentlélek és az Atya jóságos és szeretetteli jelenlététől.

 

A rejtett bálványimádás első tere a világias lelkület, mely egy tünékeny kultúra, a látszat, a sminkelés kultúrája. Alapszempontja a triumfalizmus, a kereszt nélküli győzedelmeskedés. Ám ez a kereszt nélküli dicsőség szembe megy Jézussal, aki megalázta magát a megtestesülésekor, szembe megy a szegény Jézussal és a názáreti zsinagógában tett bejelentésével. Szemeinkkel ezért kell őreá tekinteni, akit keresztülszegeztek és aki majd a végidőkben angyalaitól körülvéve visszatér. Ez a világias lelkület ellopja tőlünk Jézus rejtett és megalázott jelenlétét, a mindenkihez közel jött Urat. Egy világias pap nem más, mint egy klerikalizált pogány – fogalmazott tömören a pápa.

A rejtett bálványimádás második tereként Ferenc pápa a számok gyakorlatias primátusának bálványát jelölte meg. Az ilyenek szeretik a statisztikát, mely a vitákban minden személyes vonást eltöröl és végül a megkülönböztetés döntő szempontjává válik. A személyeket nem lehet „számszerűsíteni”, a Szentlelket sem lehet „kimérve” adni. A számokban való tetszés mögött a kontroll, az ellenőrzés biztosításának a vágya áll, mely nem törődik az arcokkal. A pápa ezzel szemben a nagy szentek példájára hivatkozott, akik képesek voltak „visszahúzódni”, hogy mind nagyobb teret adjanak az életükben az Istennek. Ez a háttérben maradás különösen a Szentlélek sajátja, akinek nincs képe, mert egészében szeretet, ami felragyogtatja a Fiú képét és benne az Atya ikonját. A bálványnak ez a kísértése a kép nélküli Szentlélekkel szemben saját magát akarja „feltüntetni” absztrakt, könyvelői módon, megtestesülés nélkül.

 

A rejtett bálványimádás harmadik tere a funkcionalizmus, mely valójában csak az eredményes célratörést tekinti. Nem az előrehaladást akarja, hanem az „ütemtervért” lelkesedik. Itt nincs helye a titoknak, minden a hatékonyságra irányul és így ez a bálvány lassanként az Atya helyébe lép. A látszat bálványa a Fiút, a számok bálványa a Szentlelket, míg a hatékonyság bálványa az Atyát akarja helyettesíteni. Ezzel szemben az Atya nem működteti a dolgokat, hanem gyengédséggel teremt és magára veszi annak terhét. Beszéde végén a pápa az egyetlen lehetséges megoldásként Jézusra mutatott, aki az ellentmondás jeleként szembesít minket önmagunkkal, ami mindig fájdalmas mozzanat, mert föltárja rejtett bálványainkat. A mi feladatunk abban áll – bíztatta a pápa a bazilikában megjelent papokat –, hogy adjunk helyet az Úrnak az életünkben, hogy szétrombolja rejtett bálványainkat. Ebben a küzdelemben kérjük a tisztaságos Szent József segítségét, hogy szabadítson meg minket a birtoklás vágyától, mely a bálványok termékeny talaja és legyen közbenjárónk a Szentléleknél, hogy ő világosítsa meg az életünket.