Somogyi Viktória - Vatikán

Július 28-án, csütörtökön Ferenc pápa kanadai apostoli látogatása 5. napjának programja Québec-ben folytatódott. A délelőtt folyamán felkereste a Québec City-től 30 km távolságra fekvő Sainte-Anne-de-Beaupré nemzeti kegyhelyet és a bazilikában szentmisét mutatott be délelőtt 10 órakor. Ez a legrégebbi zarándokhely Észak-Amerikában. A nemzeti kegyhelynek nyilvánított templom évente közel egymillió látogatót fogad. A kanadai tartomány védőszentjéről, a Szent Annáról elnevezett első templom 1658-ban épült a Szent csodatevő szobrának elhelyezésére, majd többször bővítették és felújították.

Homíliájában Ferenc pápa az emmauszi tanítványok történetéből indult ki és három pontot emelt ki, mint az emmauszi út állomásai: a kudarcérzés, a menekülés kísértése, találkozás Jézussal.

A tanítványok emmauszi útja Lukács evangéliumának végén saját személyes utunk és az Egyház útjának ikonja – állapította meg a pápa. Az élet és a hit útján, miközben a szívünk mélyén rejlő álmainkat, terveket, reményeinket és várakozásainkat igyekszünk megvalósítani, saját gyarlóságainkkal és gyengeségeinkkel is szembesülünk. Kudarcokat és csalódásokat élünk át, és gyakran a kudarc bénító érzése fogva tarthat bennünket. Az evangélium mégis azt mondja nekünk, hogy éppen ezekben a pillanatokban nem vagyunk egyedül, mert az Úr eljön, hogy találkozzon velünk, és mellettünk álljon. Egy szelíd útitárs diszkréciójával kísér utunkon, aki fel akarja nyitni a szemünket, és újra lángra akarja lobbantani a szívünket. Amikor kudarcaink az Úrral való találkozáshoz vezetnek, az élet és a remény újjászületik, és képesek vagyunk kibékülni: önmagunkkal, testvéreinkkel és Istennel. Kövessük hát ennek az útnak az állomásait. Nevezhetjük ezt az utat úgy is, hogy a kudarctól a remény felé.

Először is a kudarc érzése kísérti az emmauszi két tanítvány szívét Jézus halála után. Annak ellenére, hogy a Feltámadt Úr közössége vagyunk, mi is összezavarodva és csalódottan érezhetjük magunkat a gonosz botránya és a Kálváriához vezető erőszak láttán. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint belekapaszkodni a kudarc érzésébe, és megkérdezni: Mi történt? Miért történt ez? Hogyan történhetett? Testvéreim, ezek a mi saját kérdéseink, és ezek azok az égető kérdések, amelyeket ez a kanadai zarándokegyház szívből jövő szomorúsággal tesz fel a gyógyulás és a kiengesztelődés nehéz és megerőltető útja során.

Ilyenkor azonban oda kell figyelnünk a menekülés kísértésére, amelyet az evangéliumi két tanítványban látunk – figyelmeztetett a pápa: a kísértés, hogy visszamenjünk, elhagyjuk azt a helyet, ahol mindez megtörtént, hogy megpróbáljuk mindezt kirekeszteni tudatunkból és olyan „menedéket” keressünk, mint Emmausz, ahol már nem kell ezen gondolkodnunk. Amikor az életben kudarccal szembesülünk, semmi sem lehet rosszabb, mint menekülni, hogy elfelejtsük azt. Ez egy kísértés, amely az ellenségtől származik, amely veszélyezteti saját lelki útunkat és az Egyházét is, mert azt akarja, hogy azt gondoljuk, minden kudarcunk visszafordíthatatlan. Meg akar bénítani minket a bánattal és a lelkiismeret-furdalással, meg akar győzni minket arról, hogy mást nem lehet tenni, hogy reménytelen az újrakezdés módját keresni. Az evangélium azonban megmutatja nekünk, hogy az Úr pontosan a csalódottság és a gyász pillanatában jön, hogy találkozzon velünk és mellettünk álljon. Nem általános bátorító szavakat, leegyszerűsített és felszínes vigasztaló szavakat kínál az emmauszi tanítványoknak, hanem felfedi halálának és feltámadásának a Szentírásban megjövendölt titkát, új megvilágításba helyezi életüket és az átélt eseményeket. Ily módon felnyitja a szemüket, hogy mindent új megvilágításban lássanak.

Végül az emmauszi tanítványok történetének harmadik mozzanatára emlékeztetett: jelenlétükben Jézus megtörte a kenyeret, ezáltal felnyitotta a szemüket, és ismét kinyilatkoztatta magát, mint a szeretet Istenét, aki életét adja barátaiért. Ily módon segítette őket abban, hogy örömmel folytassák útjukat, kezdjenek újra mindent és eljussanak a kudarctól a reményig. Testvéreim, az Úr ezt akarja tenni mindannyiunkkal és egyházával is. Hogyan nyílhat meg a szemünk? – tette fel a kérdést a pápa. Csak egyetlen út van: ez Jézus útja, az az út, ami Jézus (vö. Jn 14,6). Jézus a kenyeret megtörve megerősítette az asszonyok üzenetét, a tanúságtételt, amelyet a tanítványok már hallottak, de nem tudták elhinni: feltámadt! Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária és a Húsvét reggelének asszonyai a kiengesztelődés új útját mutatják nekünk – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ne magunkat helyezzünk kérdéseink, belső küzdelmeink vagy az egyház lelkipásztori életének középpontjába, hanem az Úr Jézust. Ő rávilágít mindenre, ami történik velünk, és helyreállítja látásunkat. Lehetővé teszi számunkra, hogy láthassuk Isten szeretetének operatív jelenlétét és a jó lehetőségét a látszólag kilátástalan helyzetekben is. Megbékélve Istennel, másokkal és önmagunkkal, váljunk mi magunk is a kiengesztelődés és a béke eszközeivé társadalmainkban – kérte a pápa.

Homíliája végén Ferenc pápa így fohászkodott: Urunk Jézus, te vagy utunk, erőnk és vigaszunk, mint az emmauszi tanítványok, könyörgünk: „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29). Maradj velünk, Urunk Jézus, amikor elhalványul a remény és leszáll a csalódás éjszakája. Maradj velünk, mert Veled utunk tovább halad előre, és a bizalmatlanság zsákutcáiból újjászületik az öröm. Maradj velünk, Urunk, mert Veled a fájdalom éjszakája az élet ragyogó hajnalává változik. Mondjuk teljes egyszerűséggel: Maradj velünk, Urunk, mert ha mellettünk jársz, a kudarc átadja helyét az új élet reményének. Ámen – zárta homíliáját Ferenc pápa a québec-i Sainte-Anne-de-Beaupré kegyhelyen.