Máriával, egy hozzátok hasonló serdülővel együtt, ti is ismételjétek meg a válaszát, hogy „itt vagyok”, amikor igent mondott Istennek. Így fogalmazott Ferenc pápa Húsvéthétfőn az olasz püspöki konferencia által szervezett találkozón a Szent Péter téren jelen lévő százezer fiatalnak. Meghallgatta tapasztalataikat, együtt imádkozott velük, a Szűzanyára bízva a jövőt és arra biztatta őket, hogy ne féljenek az élettől, inkább ajándékozzák oda azt és oszlassák el a félelmeiket a körülöttük lévők segí

Gabriella Ceraso / Somogyi Viktória - Vatikán

Több mint egy órás párbeszéd és imádság a pápával, énekek, tapasztalatok megosztása és tanúságtételek a János evangéliuma (21:1-19), a csodálatos halfogás történetében megélt élet fényében. Ahogy a tanítványok Jézus körül azon az éjszakán a Galileai-tónál, úgy gyűltek össze Húsvéthétfőn a fiatalok Ferenc pápa körül, hogy megújítsák „igenjüket” Istennek. Ez volt a #Kövess engem elnevezésű imavirrasztás, amelyet egy zarándoklat keretében tartottak az olasz egyházmegyékből érkezett fiatalok a lelkesedéstől áthatott Szent Péter téren.

Több mint két éve nem volt ilyen rendezvény a járvány, a bezárások, a magány következtében. A pápa erre utalt, amikor azt mondta: „Két év telt el, mióta üres a tér”, ami „szenvedett e böjt miatt”, de mára örömmel telt meg, még akkor is, ha sajnos „vastag felhők” takarják még mindig korunkat. „Ez a sötétség, ami mindenkit megrémít”, a „szörnyű háború”, amelynek sok társatok fizeti a legmagasabb árát, akiknek élete veszélybe került, és akiknek álmait „eltaposták”. Sokan várják még mindig „Húsvét világosságát”.

 

A Szent Péter téren és környékén mintegy százezren várták Ferenc pápát minden olasz régióból, a 12 és 17 év közötti fiatalok, színes sapkáikkal és kereszttel a nyakukban. Délután 4 órakor kezdődött a találkozó és híres vendégek hangjai csendültek fel a Sanremói Dalfesztiválról, valamint tanúságtételek hangzottak el az életről a Covidtól sújtott Nembro városából.

 

Fél 6-kor érkezett Ferenc pápa a fiatalok közé és nyitott pápamobilján nagy kört tett egészen a Via della Conciliazione, a Szent Péter térre vezető út végéig. A fiataloknak nagy örömet okozott: felemelt kezek ezrei, színes transzparensek, Ukrajna színeivel is lengő zászlók, és kiáltásaik: „Mi miattad itt vagyunk!”. „Végre itt vagyunk” – mondta meghatottan Gualtiero Bassetti bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke a pápához fordulva, aki a bazilika előtti emelvényen foglalt helyet több száz színes virág között, és egy csapat fiatal körében, akiket személyesen is üdvözölt. „Ezek a fiatalok nem túl gondtalanok”, az elmúlt két év félelmei, szorongásai, kétségei még „nem oldódtak fel” - mutatott rá a bíboros. Mégis itt vannak ma este, mert szükségük van egy emlékezetes, szép találkozásra” és „az atyai szavakra, amelyek hirdetik nekik, hogy az Úr Jézus segíthet újra megélni a feltámadás örömteli élményét”.

 

A pápa imádságával kezdődött a virrasztás. A kiindulópont János evangéliuma 21. fejezetének felolvasása volt. Ez volt az alapja az előkészítő napoknak és a pápa beszédének is, valamint minden imádságnak és tanúságtételnek. Ez az evangéliumi idézet a hét tanítvány csodás halfogásának történetét meséli el a Tibériás-taván, amely Jézus harmadik megjelenése Húsvét után. Az Úr hirtelen, váratlan kérése hangzik el, hogy egy éjszakai sikertelen próbálkozás után ismét vessék ki a hálókat. János „érzett rá”, ő ismerte fel az Urat. Péter a tengerbe veti magát, majd együtt vacsoráznak, és ezt követi Péter és a Feltámadott szenvedélyes párbeszéde, amelyet a „Szeretsz engem?” hármas kérdés tarkít, és amely Jézus felhívásával zárul: „Kövess engem”.

 

A pápa akkor kezdte meg elmélkedését, miután meghallgatta négy fiatal élményeit, a „sötétség” átvészelésének történeteit: egy átélt gyászról, betegségről, a „kevés életkedvről” az ajándék és a szeretet fényében, ahogy a tanítványokkal azon az éjszakán történt a tavon. Ferenc pápa meghallgatta a tizenkét éves Mattia Piccolit is, aki minden nap „pusztán a szeretetből fakadóan”, valamint „a család és a hit segítségével” segíti édesapját, aki korai Alzheimer-kórban szenved, „a sötétség pillanatában”, hogy kevésbé legyen sötét számára. A „sötétség” János evangéliumának éjszakájában is megjelenik: nem fognak halat a tanítványok. Micsoda csalódás! Amikor sok energiát fektetünk be, és nem történik semmi. De ekkor „valami meglepő történik”: Hajnalban megjelenik a parton egy férfi, aki Jézus, és várja őket. Jézus így szól hozzájuk: „Ott, jobbra van néhány.” És megtörténik a nagy halfogás csodája, a hálók megtelnek hallal.

 

Ez segíthet elgondolkodni életünk néhány pillanatán, a megpróbáltatások időszakán, amikor tehetetlennek és egyedül érezzük magunkat, valamint olyan pillanatokon, amikor félelmet érzünk. A pápa így szólt a fiatalokhoz: „Ne szégyelld kimondani: félek a sötéttől! Mindannyian félünk a sötéttől. A félelmeket ki kell mondani, a félelmeket ki kell fejezni, hogy elűzzük őket. Ne feledjétek: a félelmeket el kell mondani. Kinek? Apának, anyának, a barátoknak, egy olyan személynek, aki segíthet. Ezeket napvilágra kell hozni. És amikor a félelmek, amelyek a sötétségben vannak, a világosságra kerülnek, megjelenik az igazság. Ne csüggedjetek! – kérte a pápa.

 

Tehát a „válságokat” azok megosztásával, szavakkal, a családból kiinduló párbeszéddel kell megvilágítani, mert sosem vagyunk egyedül. Visszatérve az evangéliumi szövegre, a pápa két követendő mintát állított a fiatalok elé: Jánost, aki „megérzésével” elsőként ismeri fel Jézust a tó partján, és Pétert a „különleges” és bátor tanítványt, aki beveti magát a vízbe, hogy találkozzon az Úrral, akit korábban háromszor megtagadott. A fiatalok rendelkezzenek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a felnőttekből gyakran hiányoznak: „Van megérzésetek: ezt ne veszítsétek el! Mondjátok ki azokat. Ez igaz, ez nem igaz, ez nem jó, érezzetek rá, hogy megtaláljátok az Urat. Érezzetek rá az igazságra. Kívánom, hogy rendelkezzetek János megérzésével, de Péter bátorságával is.”

 

És a bátorsággal és a megérzéssel nem marad más hátra, mint hogy nagylelkűen és félelem nélkül „bele vessük magunkat az életbe”, abban a bizonyosságban, hogy mindig lesz valaki, aki elkísér minket. Ferenc pápa előre megírt beszédét félretéve kötetlen szavakkal megismételte: a nem odaajándékozott élet önmagába zárva marad. „Féljetek a haláltól, a lélek halálától, a jövő halálától, a szív bezáródásától. De az élettől ne féljetek: az élet szép, az élet azt jelenti, hogy megéljük és másoknak odaajándékozzuk, az élet annyit jelent, hogy azt megosztjuk másokkal.”

 

A fiatalok és a pápa találkozása Szűz Mária jegyében ért véget. Ferenc pápa a Szűzanyát mutatta fel a serdülőknek, mert amikor az ember nehéz helyzetben van, akkor az édesanyját hívja. Így mi is hívjuk Szűz Máriát, aki alig több mint serdülőként mondott igent Istennek. „A Szűzanya, az édesanya, aki majdnem egyidős volt veletek, amikor megkapta az angyal bejelentését és áldott állapotba került. Ő tanítson meg arra, hogy kimondjuk: „Itt vagyok!”, és ne féljünk. Bátorság és menjetek tovább!” – buzdította a fiatalokat Ferenc pápa.

 

Végül együtt imádkoztak a Salus Populi Romani Szűz Mária-ikon előtt, majd a megvallották hitüket és a pápa megáldotta a fiatalokat. A tekintetekben és a szívben megmaradó kép a teljesen Istenre bízott emberiség jövőjéről szól, az együtt megélt szeretetközösség nagy pillanatát lezáró ének hangjával: „Követlek Jézusom, aki a remény egyenes útja vagy, vigyél magaddal. Hadd öltsem magamra a hajnal szárnyait, hadd érjem el a tenger határát”.