Nap szentje: SZENT V. CELESZTIN pápa

Isernia, 1215 körül. +Castello di Fumone, 1296. május 19.

,,Csak egy cellát kívántam magamnak ezen a világon, és egy cellát adtak nekem.'' E keserűség nélkül kimondott szavakkal hajolt meg kemény sorsa előtt az ősz Pietro da Morrone, miután leköszönt mint V. Celesztin pápa. A cellát utóda, VIII. Bonifác készítette számára, amikor Fumone várában haláláig fogva tartotta. IV. Miklós pápa 1292. április 4-én halt meg Rómában. Ezután több mint két év telt el az új pápa megválasztásáig. A Colonnák és Orsinik hatalmas, mindig ellenségeskedő nemzetsége ilyen sokáig nem tudott megegyezni az új egyházfő személyében, mert bíboros képviselőik inkább magukkal törődtek, mint hogy Krisztus nyáját legeltették volna.

Anjou II. Károly nápolyi király, Árpád-házi V. István királyunk Mária leányának férje élénken érdeklődött a jövendő pápa iránt. A maga módján meg is kísérelte, hogy a választást előrelendítse. Fiával, Martell Károllyal, Magyarország későbbi királyával együtt az Abruzzókban levő Sulmonába utazott a messze földön ismert remetéhez, Pietro da Morronéhoz, a Szent Damjánról nevezett remeték alapítójához, akiknek IV. Orbán pápa (1261--1264) adta a bencés regulát. II. Károlynak sikerült a remetét arra indítania, hogy Latinus Malabrancához, Ostia érsekéhez levelet intézzen, s ebben arról a látomásról értesítette, amely szerint az Egyház veszedelembe kerül, ha a pápaválasztást november 1-ig sikeresen be nem fejezik.

1294. június 5-én a bíborosok ismét összegyűltek Perugiában. Két megrendítő esemény hatása alatt álltak: Rómában és az egyházi államban ismét nyugtalanságok törtek ki, továbbá Napoleone Orsini bíboros öccse lezuhant lováról és életét vesztette. Latinus Malabranca, a bíborosi testület dékánja megmutatta a bíborosoknak a Morrone hegy remetéjének látomását tartalmazó levelet, és elsőként adta le szavazatát a nyolcvan év körül járó aggastyán javára. Pietro da Morronét ezután egyhangúan az Egyház legmagasabb méltóságába emelték. Három püspököt bíztak meg azzal a feladattal, hogy az Abruzzókban élő remetével közöljék megválasztását. Az ősz aszkéta először a leghatározottabban tiltakozott: csak a vezeklésnek akar élni, hogy lelke üdvösségét munkálja. Csak annak nyomatékos közlése tudta rábírni a választás elfogadására, hogy további vonakodása esetén súlyosan vétkezik Isten akarata ellen.

II. Károly és fia haladéktalanul az új pápa köszöntésére sietett Sulmonába. A két király között lovagolt V. Celesztin szamárháton Aquilába, s ott akarata szerint, illetve II. Károly tanácsára megjelentek a bíborosok. Beláthatatlan tömeg gyűlt össze, hogy a szokatlan színjátékban gyönyörködjék. A nép ujjongott. Mindenki arra gondolt, hogy régóta várt angyali pápájuk van, tiszta, feddhetetlen ember, aki erőszak nélkül támaszt majd egy új aranykort, s megalapítja az általános béke birodalmát. Egy istentelenséggel teli világ várta egyetlenegy embertől az üdvét. Ez az álom azonban nemsokára szertefoszlott. Mélységes csalódás lépett a helyébe.

Amit II. Károly várt, bekövetkezett: a pápa tőle függő viszonyba került. Már közvetlenül az augusztus 23-i koronázás után a nápolyi király bizalmi emberei foglaltak el minden fontos helyet a kúriában és az egyházi államban, sőt még a pápa személyes környezetét is II. Károly határozta meg. Ezenkívül kineveztette magát minden jövendő konklávé védnökének. V. Celesztin a bíborosok kinevezésében is az ő kívánsága szerint járt el; tizenkét bíborosból hét francia volt. II. Károly alig huszonegy éves fia megkapta a jövedelmező lyoni érsekséget. 1294 őszén V. Celesztin Rómába akart utazni. Mint pápa azonban sohasem láthatta meg az örök várost; a nápolyi király ugyanis rábeszélte, hogy Nápolyban állítsa fel rezidenciáját és a kúria székhelyét. November 5-én a legtöbb bíboros akarata ellenére a pápa felkereste II. Károly székvárosát, majd Castelnuovót választotta lakóhelyévé.

Az Egyház belső igazgatása V. Celesztin alatt nagyjából a felmentések, kiváltságok és búcsúk megfontolás nélküli adományozására korlátozódott. Bárki bármilyen kéréssel érkezett, megkapta, amit akart, anélkül, hogy kérésének igazolására jogalapot kellett volna szolgáltatnia. Különleges jóakarattal halmozta el saját rendtestvéreit, akik most celesztinusoknak nevezték magukat, és akiket válogatás nélkül árasztott el lelki és világi jótéteményekkel.

Mindezek mellett mély kedvetlenséget tapasztalt magában. Nem érzett belső hivatást az Egyház legfőbb szolgálatára. Kínozta az aggódás saját lelkéért, mert nem tudta már kiszabni magára az addigi mértékben kemény vezeklési gyakorlatait. Így hát legalább az ádvent idején akart a megszokott módon előkészülni a karácsony ünnepére. Megvalósíthatatlan tervet akart véghezvinni: rezidenciájának egyik dísztermében cellát építtetett, s oda akart visszavonulni. Három bíborosnak kellett volna ebben az időben vezetnie az Egyházat. Vállalkozása meghiúsult Matteo Rosso Orsini bíboros ellenállásán. Az agg pápa egy gondolata mind határozottabb alakot öltött. Már régóta észrevette, hogy milyen bizonytalanul érzi magát a magabiztosan viselkedő bíborosok jelenlétében. Átlagos teológiai műveltsége, a latin nyelv ismeretének hiánya meglehetősen elfogódottá tették. Naivitásra korlátozódó hivatalvezetésének iránytalansága és célnélkülisége sok-sok zavart keltett. Ez nem maradhatott rejtve előtte. A bizonytalanság érzése mindjobban szorongatta.

V. Celesztin ekkor önmaga fölé nőtt. Az öregkor makacsságától mentesen, belső magányosságában és bizonytalanságában világos következtetésre jutott; olyan következtetésre, amelyet előtte még egyetlen pápa sem valósított meg önként. Az a pápa, aki alig tudta, hogy mit jelent pápának lenni, bejelentette közeli visszalépését. II. Károly heves ellenkezése hatástalan maradt ebben a döntő pillanatban. Még a nápolyiak ügyesen megszervezett kérő felvonulásai sem érték el a kívánt hatást. A pápa nem hagyta magát szándékától eltéríteni. A nápolyi király véglegesen elvesztette irányában minden befolyását.

1294. december 13-án V. Celesztin magához hívatta valamennyi bíborosát, és felolvasott nekik egy írást, amely kíméletlenül feltárta a legfőbb pásztori hivatalra való képtelenségét mint visszavonulásának okát. Ezután letette pápai hatalmának jelvényeit, majd fehér öltönyére gyorsan ráhúzta durva szerzetesi ruháját és fekete csuklyáját. Morrone hegyén levő cellájának magányossága iránti vágya vett rajta erőt, és Nápolyból Sulmonába űzte. Utóda, VIII. Bonifác mégis skizmától félve elfogatta és Fumone várába vezettette. Ott halt meg 1296. május 19-én. Szép Fülöp francia király sürgetésére V. Kelemen pápa 1313-ban szentté avatta.

A Morrone hegy szent remetéje felmorzsolódott az önző politikát folytatók és a fanatikusan reménykedők között. Számára Szent Péter széke az elkerülhetetlen tragikum helye lett, s ez egyúttal ráirányítja tekintetünket Celesztin emberi nagyságára. Ez a nagyság keményen űzte az emberi szakadék peremére, és egyben elvezette a szentség magaslatára.