Május 4.
+Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.

Magas rangú katonatiszti családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, s mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodalmasok voltak az Egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (Krems mellett) telepedett le.

Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért volna a városba, önként föltárta keresztény voltát. Elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.

Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.

A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'' Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.

Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.''

Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.''

Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!'' Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!'' Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''

Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

Kérünk, Urunk, Szent Flórián érdemeiért és könyörgésére oltalmazz bennünket minden lelki és testi veszedelem, főként a tűz pusztításai és gonosz vágyaink lelket emésztőlángjai ellen!

A nap Szentje  Giménez Malla Boldog Ceferino

Giménez Malla Boldog Ceferino (Ceferino Giménez Malla; cigány nevén El Pelé (Kopasz); Benavent de Segrià, 1861. augusztus 26. – Barbastro, 1936. augusztus 9.) spanyolországi roma lókereskedő. Mélyen vallásos meggyőződése miatt a republikánusok kivégezték a spanyol polgárháború idején. Mártírhalála okán II. János Pál pápa boldoggá avatta. El Pelére mint a romák patrónusára emlékezik a római katolikus egyház.

Ceferino Giménez Malla 1861. augusztus 26-án született egy vándor életmódot folytató lókereskedő családban, Benavent de Segrià közelében, Lleida (Lérida) tartományban. Ceferino folytatta apja mesterségét, és negyvenes éveiig ő maga is nomád életet élt.

Tizennyolc évesen a roma hagyományok szerint megnősült, de 1912-ben házasságát Teresával templomban is szentesítette. Ekkor telepedtek le, Huesca tartományban, Barbastro városában vettek házat. Saját gyermekük nem született, ezért Teresa unokahúgát, az árván maradt Pepitát vették magukhoz. El Pelé szívesen segített más rászoruló cigány és spanyol gyermekeken is. Bár olvasni nem tudott, a Bibliát mégis jól ismerte, bibliai történetekre és az Evangélium tanítására oktatta őket. Egy alkalommal az utcán összeesett súlyos fertőző beteg életét mentette meg azzal, hogy dacolva a fertőzéstől való félelemmel orvoshoz segítette. A meggyógyult, aki történetesen a korábbi polgármester volt, későbbiekben nagy segítséget nyújtott boldog Ceferino számára.

Egy ízben lopás vádjával börtönbe zárták. Ott fogadalmat tett a Szűzanyának, hogy ha kiszabadul, térden állva zarándokol el az egyik kegyhelyre. Ártatlansága hamarosan tisztázódott, és miután kiengedték, El Pelé teljesítette a fogadalmát.

Mélyen vallásos életet élt, naponta járt misére, rendszeresen imádkozta a rózsafüzért. Teresa halála után a ferences harmadrendbe is belépett. A spanyol polgárháborúban meg akarta menteni egy pap életét. A cigányok közt elterjedt legenda szerint megkérdezték tőle, hogy van-e fegyvere, azt mondta, hogy „Igen, van!” és elővette a rózsafüzért. Emiatt őt is bebörtönözték. Kb. két hét múlva, ítélet nélkül a papokkal és más világi hívővel együtt valószínűleg 1936. augusztus 9-én hajnalban végezték ki a kommunisták. Utolsó szavai ezek voltak: „Éljen Krisztus Király!”

Ceferino Giménez Mallát II. János Pál pápa 1997. május 4-én, az első roma származású emberként, negyvenezer hívő jelenlétében boldoggá avatta. Boldog Ceferino a romák patrónusa.

Kultuszának most kezdenek kialakulni a formái. Emléknapja hivatalosan a halálának napja május 4., boldoggá avatásának napja, de meg szoktak rá emlékezni augusztus 9-én, halálának napján, valamint utolsó szavai okán Krisztus Király ünnepén is.

El Pelének természetszerűleg fontos szerepe van a római katolikus egyház cigánypasztorációs gyakorlatában. Mivel életében gyakran használta és letartóztatásában „a bűnjel”, a zsebében talált rózsafüzér nagy szerepet játszott, a rózsafüzér szentjeként is tisztelik. Gyakran ábrázolják kezében rózsafüzérrel. Tisztelete a börtönviseltek védőszentjeként is elterjedt, mivel ártatlanul megvádolva fogva tartották. A szlovákiai Bártfán templomot szenteltek tiszteletére, amely a világ első boldog Ceferinoról elnevezett temploma. A magyar katolikus templomokban Kosztics László szobrát, illetve egy, az eredeti fényképéről készült festményt, Kislégi Nagy Ádám alkotását szokták elhelyezni róla. Képmása szerepel még a decsi templom szentélyének freskóján. Magyarországon a Váci Egyházmegyében működő Ceferino Ház, Komlón a Boldog Ceferino Katolikus Óvoda viseli nevét.