SZENT CECÍLIA
+Róma, 250 körül
Történetkritikailag lehet kifogásokat támasztani Cecília történetével
szemben, mégis ez a törékeny, ifjú szűz vértanú igen nagy tiszteletnek
örvend. Élete közismert, és a középkor vége óta a római zarándokok
valamennyien találkozhattak szobrával a trasteverei templomában. Nyíltan
és komolyan senki sem vonja kétségbe, hogy Stefano Maderno Cecília
élethű képét alkotta meg híres szobrában. Ugyanis egy felirat ma is
hirdeti, hogy Sfondrati Paulus bíboros ebben a formában és helyzetben
látta Cecília holttestét, amikor 1599-ben, a bazilika renoválása
alkalmával számos tanú előtt fölnyitották a szarkofágot.
Rampolla bíboros azonban alaptalanul másként vélekedett, amikor
háromszáz évvel később egy hasonló helyzetben megtagadta az engedélyt a
szarkofág fölnyitásához. Akkor ugyanis a sokáig minden kétség nélkül
elfogadott Cecília-legenda annyira a tagadás és a kritika kereszttüzében
állt, hogy a neves jezsuita történész, Delehaye szerint ,,az egész
római hagiográfia legbonyolultabb kérdése'' volt.
Az új római kalendárium is kifejezi fenntartásait. S hogy Cecília
ünnepét nem törölték a naptárból, az csak annak a széles körű
tiszteletnek köszönhető, amely a nép oldaláról mutatkozott, s amelynek
következtében Cecíliát már a 6. században fölvették a szentmise római
kánonjába.
Az irodalmi szövegek fiatal leányként mutatják be Cecíliát, akiben a
nemesi származás, a testi szépség és az erények ékessége szokatlan
harmóniában találkozott. Hitének jeleként állandóan a szívén viselte az
Evangéliumot, és arannyal átszőtt ruhája alatt durva szőrből készült
ciliciumot hordott. Szülei úgy határoztak, hogy feleségül adják
Valerianushoz, s e tervet Cecília az akkori szokások szerint nem
változtathatta meg. Így a családja rangjához illően készült a
házasságra.
Abban azonban reménykedett, hogy kiszemelt vőlegénye tiszteletben
fogja tartani Krisztus iránti szerelmét. Így várta a menyegző napját, és
szíve a lakodalmi muzsika közepette is csak az Úrnak énekelt. Amikor
kettesben maradt férjével, föltárta előtte a Király titkát: egy angyal
őrzi féltékenyen a szerelmét és teste szűzi tisztaságát; erről maga
Valerianus is meggyőződhet, ha ifjú feleségének szíve szerelmét
tudomásul veszi. A még pogány Valerianus egy föltétellel fogadta el
Cecília magyarázatát: ha ő is meglátja az angyalt. De megfenyegette
Cecíliát, hogy ha ez nem történik meg, hazugságáért megöli.
Cecília erre azt válaszolta: megláthatod az őrző angyalomat, ha
megkeresztelkedsz! Valerianus teljesítette e föltételt. A Via Appián a
harmadik mérföldkőnél koldusok vártak rá, és elvezették Urbán pápához.
Ez az ősz aggastyán megkeresztelte és fehér ruhában küldte vissza
Cecíliához. Hazatérve a szobájukban meglátta felesége őrző angyalát, aki
liliomból és rózsából -- a szüzesség és a vértanúság jelei -- font
koszorút helyezett mindkettőjük fejére. Ezután megkérdezte Valerianust,
mit kívánna a leginkább. Ő testvérének, Tiburtiusnak a megtérését kérte.
Az ég segítségével Cecília Tiburtiust is megnyerte a hitnek, s a gőgös
római ifjú megtért az addig annyira megvetett keresztények közé. Cecília
azt mondta neki, hogy csak akkor ismeri el sógorának, ha Urbán
megkereszteli őt is.
A megtérés után hamarosan a keresztút következett a két testvér
számára. Eltemették ugyanis azokat a keresztényeket, akiket Turcius
Amalchius prefektus idejében öltek meg, ezért őket is bevádolták és bíró
elé vitték. Mivel megtagadták az előírt áldozati ceremóniát, Maximus
Corniculariusnak a lehető leggyorsabban a közelben lévő Jupiter-oltárhoz
kellett volna vezetnie őket, hogy áldozzanak az isteneknek, vagy
karddal azonnal kivégzik őket. Az eljárás gyorsaságának oka a vádlottak
nagy vagyona volt, melynek késedelmeskedés nélkül kellett az államra
szállnia. Maximus azonban csodálva e fiatalok bátorságát, és szánakozva
is rajtuk, magára vállalta a felelősséget és késleltette a kivégzést.
Házába vitte őket és mindnyájan ott töltötték az éjszakát. Cecília papok
kíséretében megjelent a háznál, hogy Maximust és kíséretét Krisztushoz
térítse. Mikor megvirradt, Cecília így bátorította a vértanúságra
készülőket: ,,S most rajta, Krisztus katonái! Tegyétek le a sötétség
fegyvereit, és ragadjátok meg a világosság fegyvereit!'' A halálba menők
pedig ezt mondták neki: ,,Elhisszük, hogy Krisztus valóban Isten.
Különben nem gondoskodott volna rólunk, ilyen szolgálót adva nekünk,
mint te vagy!''
Barátai eltemetése után hamarosan Cecília is bíró előtt állt. A
gyenge szűz a per folyamán olyan bátorságot tanúsított, és olyan
meggyőződéssel védte a hitét, hogy a hallgatóságból százan megtértek
Krisztushoz, akiket Urbán pápa mind megkeresztelt. A prefektus
megmakacsolta magát a hitetlenségben. Annyit azonban engedélyezett, hogy
ne azonnal, hanem három nap múlva végezzék ki Cecíliát. Ez neki
elegendő volt ahhoz, hogy házát az Egyháznak ajándékozza. De úgy tűnik,
maga a prefektus is visszariadt a nyilvános kivégzéstől, ezért úgy
rendelkezett, hogy Cecília házának fűtsék túl a fürdőjét, és ott fojtsák
meg vagy égessék el. A tervet azonban nem tudták végrehajtani, s amikor
a hóhér karddal akarta megölni, három csapással sem tudta lefejezni
Cecíliát. Három kardcsapással megsebesítve hagyta ott áldozatát, aki
barátai karjai közt halt meg. Még utolsó perceiben is megnyert lelkeket a
hitnek.
Lehet, hogy a mai olvasó úgy véli, a legenda túlságosan hangsúlyozza
Cecília szüzességét és megtérést kiváltó okosságát. A legenda azonban
igazat mond, és ma is megindítja mindazokat, akik megőrizték magukban a
,,tiszta szív hatalma'' iránti érzéket, vagy legalábbis vágyódnak az
ilyen szeretet hatalma után.
Cecília a középkor vége felé lépett be a Tizennégy Segítő Szent
csoportjába, s egy egészen ártatlan fordítási hiba következtében -- mely
szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán --, lett a szent zene
védőszentje.
Ünnepét már 545-ben november 22-én ülték Rómában.
Azt a képet, melyet a hívő emberek Cecíliáról magukban hordanak,
Maderno márványszobra határozza meg: mintha mély, gyermeki álmát aludná,
úgy fekszik jobb oldalára dőlve az éppen csak kifejlődött leányalak,
arcát elfedi, karját hosszan kinyújtja. A nyakán három tátongó vágás
hirdeti, hogy ez a gyermek nem természetes halállal halt meg.
A legenda szerint Pascalis pápa ebben a helyzetben találta meg
Cecíliát, miután a szűz látomásban maga mutatta meg a pápának, hol van a
sírja. Holttestét arannyal átszőtt szövetbe göngyölték, s a vérrel
átitatott kendőket a lábához helyezték. Anélkül, hogy a helyzetét
megváltoztatták volna, egy márványlapra fektették, és úgy helyezték el a
szarkofágban, amelyben átvitték a trasteverei bazilikába.
Cecília legendája olyan nagyszerű mondatokat is idéz, amelyek a mai
emberre is hatással vannak. Amikor a prefektus felelősségre vonta, így
tett hitvallást: ,,Én nem halok meg, hanem csak elváltozom. Port adok az
arany fejében. Ha nektek valaki aranypénzt kínálna cserében ugyanolyan
súlyú rézpénzért, vajon nem kapnátok-e az alkalmon, és nem mondanátok-e
el rokonaitoknak is, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen nagyszerű
cserének? Jézus Krisztus a mi Istenünk, ilyet ad nekünk; amit neki ad az
ember, azt ő kimondhatatlanul értékesebbre cseréli.''
Amikor újra meg újra felszólították, hogy tagadja meg a hitét, bátran
így felelt: ,,Ti kínpadra vonjátok a gonosztevőket, hogy vallomásra
bírjátok őket, tőlünk pedig épp az ellenkezőjét követelitek: meg kellene
tagadnunk azt, amik vagyunk, és akkor kegyelmet adnátok. Nagyon
szívesen hallanátok ajkunkról a hazugságot - - csakhogy meghalni az
igazságért a legszebb győzelem!''
Istenünk, ki ezen a napon megörvendeztetsz minket Szent
Cecília szűz vértanúd ünnepével, kérünk, segíts, hogy akit áhítattal
tisztelünk, annak szent élete példáját kövessük!
|
Kommentáld!