1887. augusztus 17-én született Persenbeugban, neveltetését mélyen vallásos édesanyja határozta meg. Gondosan kiválasztott nevelői közül magyar nyelv és irodalomra Tormássy János és fia, Artúr tanította. Károly lelkesedett a magyar tantárgyak iránt, magyarul éppolyan jól beszélt, mint német anyanyelvén. Középiskoláit a bécsi bencés gimnáziumban, egyetemi tanulmányait Bécsben és Prágában végezte állam- és jogtudományból, valamint egyházjogból.

1911. október 21-én kötött szentségi és szerelmi házasságot Isten Szolgálója Bourbon-Pármai Zita hercegnővel, házasságukból nyolc gyermek született. Társadalmi köreikben egyedülálló és példás családi életet éltek. Károly – feleségével együtt – kezdettől fogva helytelenítette a háborút, ennek ellenére keresztény módon igyekezett teljesíteni katonai szolgálatát. Katonaéveinek kedves emléke az a bajtársiasság, amit a 39. debreceni ezred parancsnokaként a magyar katonák részéről tapasztalt. Személyes élményei megerősítették őszinte magyarságszeretetét.

1916. november 21-én Károly király az Osztrák-Magyar Monarchia nem kívánt császár-királyi trónjára négy ember halála után jutott, hiszen négyen előzték meg őt a trónöröklés rendjében. Ez valóban gondviselésszerű utódlásnak nevezhető. Átvett öröksége: egy kilátástalan háború, elavult államberendezkedés, egyre súlyosodó belső és külső problémák. Erényes élet, gazdag személyiség és fiatalos lendület jellemezte. XV. Benedek pápa béketörekvéseinek egyetlen elkötelezett támogatójaként Károly király minden erejét a háború befejezésére fordította, de legnemesebb törekvéseit is végzetszerű félreértések kísérték.

Boldog Károlyt 1916. december 30-án a budavári Nagyboldogasszony Koronázó Főtemplomban koronázták magyar királlyá, ez a szertartás életszentsége kibontakozása szempontjából is kulcsfontosságú esemény volt életében. Ebből forrásozott uralkodói küldetéstudata, áldozatvállalása és fiatal életének felajánlása szeretett népeiért engesztelésül. Károly komolyan vette a királykoronázás latin imádságait: „Kösd fel oldaladra kardodat, leghatalmasabb, de ne feledd, hogy a szentek nem a kard erejével, hanem hitükkel győzedelmeskedtek királyságok felett!” „Fogadd a királyok koronáját, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében! Ne feledd, hogy a korona a szentség dicsőségét, gazdagságát és hatalmát jelképezi, amelyek által a király a főpapokhoz válik hasonlóvá, mert Isten szolgái a lelkeket kormányozzák, a király pedig a veszedelmektől oltalmazza Isten egyházát. Légy ezért jó király, az erények drágagyöngyeivel ékes, hogy majdan az örök boldogság diadémjával koronáztassál meg a mennyben. Ámen.”

1918. november 11-én az osztrák, 1918. november 13-án a magyar államügyek vitelétől kényszerűen visszavonult, de lemondani nem volt hajlandó, ez elképzelhetetlen lett volna számára, aki Istentől ráruházott felelősségben gondolkodott. 1921. április 5-i, majd október 20. és november 1. közötti sikertelen hazatérési kísérleteivel kapcsolatban így írt a Szentatyának: „nem ambícióból, hanem a rám, mint koronás királyra háruló kötelességek által vezérelve, melyek jogaimnál is szentebbek számomra, eldöntöttem, hogy Magyarországra megyek és jelenlétemmel véget vetek a belviszályoknak”.

Károly a sok megpróbáltatás után 1919. március 24-én vette vállára a svájci, és 1921. november 1-je után a madeirai száműzetés nehéz keresztjét. Élő hitét, vallásosságát és családszeretetét itt sem veszítette el, szenvedéseit népeiért ajánlotta fel. 1922. április 1-jén hirtelen betegségben hunyt el. Madeirai sírja zarándokhellyé vált, szent remeteként, családapaként, vezeklő uralkodóként ápolják itt az emlékét.

Életszentségének hírét és tiszteletét a világon elterjedt Károly Király Imaliga ápolja.

Boldog IV. Károllyal teljessé lett a Szent István által megkezdett hitvalló magyar uralkodók sora. Méltán lehet ez mindannyiunk büszkesége, magyar, európai és világviszonylatban egyaránt, és méltán lehetnek ők hathatós közbenjáróink a Mennyben.

Istenünk, aki Boldog Károlyt a földi királyságból viszontagságos úton a Te országodba vezetted, és mennyei koronával jutalmaztad, az ő közbenjárására add meg nekünk, hogy Szent Fiadat és testvéreinket szolgálva mi is eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.  

A nap Szentje  Berecz SKOLASZTIKA

(Celldömölk-Alsóság, 1898. november 12. – Budapest, 1932. október 21.)

Édesapja, Berecz Lajos virágkertész, evangélikus vallású, édesanyja, Horváth Anna pedig katolikus volt, és a vegyes házasság következtében Erzsébet lányuk is katolikus lett. Celldömölkön, az Isteni Szeretet Leányainak elemi és polgári iskolájában tanult. Alázata és imádságos élete korán feltűnt környezetének. Szülei ellenezték, de ő kikönyörögte, hogy 1915-ben önkéntes vöröskeresztes ápolónő lehessen dr. Király Jenő sebészfőorvos mellett. "Feltűnést keltett a Korona szálloda felső terme, ahol Erzsike kisasszony ápolta a háború sebesültjeit. Fehérujjas kötényében kis Terézkének hívták." A test ápolása már ekkor a lelkekért való aggódással párosult nála. Kiteljesedett benne a Szent Szív bensőséges tisztelete, minden bizonnyal az új plébános hatása alatt. Kühár Flóris ekkortájt került Celldömölkre, és az innsbrucki jezsuitáknál szívta magába a Jézus Szíve-tiszteletet. Bözsike apostoli lelkülete révén minden alkalmat megragadott, hogy egyszerű kedvességével, derűs mosolyával egy-két jó szót szóljon a lelkek érdekében. A katolikus leányok megszervezésére is gondolt: 1918. augusztus 15-én került sor a Celli Leányok Mária Kongregációjának megalapítására.

A virágkertész leánya nem csupán beszédeiben emlegette gyakran a virágokat, hanem éveken át ő díszítette a celli templom főoltárát. A világháború után az irgalmas nővérek pápai tanítóképzőjébe iratkozott be, és 1921. július 29-én jeles eredménnyel tette le a képesítővizsgát. A szeretet feszítő ereje ekkor már az isteni szolgálat hivatása felé húzta Erzsébetet. 1921 elején Kühár Flóris két szentbeszéde nagy hatással volt rá : "egészen fölgyújtotta a lelkemben szunnyadó tüzet s a vágyat a minél teljesebb lemondás után." Megtudta, hogy Tiszazugra hitoktatónőt keresnek. Nehéz szívvel, de örömmel vállalkozott a feladatra : "Mindent a jó Istenre bízok és a Nagy-Alföld portengerében picike homokszem leszek." Amikor Cellből távozott, ezt írta naplójába: "1922. november 6. A könnyek napja. Búcsúznom kellett azoktól, kikhez szívem leggyöngédebb szálai fűztek."

Az Alföldön megdöbbentette a vallási tudatlanság. Pártfogója, Steer Ferencné (Fechtig Adél) bárónő segítségével zárda céljára alkalmas épülethez jutott egy ispánsági házban. Virágzó hitéletet teremtett, missziósházakat alapított a környéken. Sikerének titka mindent átható szeretetében gyökerezett : "Ha mást örülni látok, nagyobb az örömöm, mintha nekem szerezték volna." 1923. október 3-án került sor Berecz Erzsébet bencés obláta beöltözésére Pannonhalmán celli barátnőjével, Fessler Erzsébettel együtt. Ekkor választhatott új nevet, s azóta hívták Skolasztikának. Az Alföldre visszatérve Tiszaújfalun megalakította a Szent Benedek Leányainak Társaságát, több helyen pedig létrehozta a Szent Skolasztika kongregációt. A nővérek gyalog, kerékpárral és lóháton fáradhatatlanul rótták a puszta poros útjait. A zárda kápolnájának 1927. július 28-i felszentelését követően a püspök hamarosan kinevezte Skolasztikát perjelnőnek. Szervezői-vezetői képességeinek köszönhetően nemcsak átvészelték a gazdasági válság nehéz éveit, hanem Pesten is sikerült letelepedniük. 1927-től kezdve küszködött a tüdővésszel, amely 1931-ben hatalmasodott el rajta. Ez év augusztusában járt – életében utoljára – néhány napra szüleinél. Beragyogta a családi otthont és Celldömölköt, szinte mindenkihez volt egy-két szava. 1932. október 21-re virradóra hunyt el Budapesten, és két nap múlva temették el a rákoskeresztúri temetőben. Miután elkészült a tiszaújfalui zárdatemplom kriptája, az exhumálást követően hamvait ott helyezték el. 1939. június 16-án. Hanauer Árpád István váci püspök így emlékezett meg róla: "Mosolygó kedvessége a gyermekkor megőrzött ártatlanságának és a Szentlélek kegyelméből élvezett lelki békének volt tükröződése."

Szent Benedek Leányainak Társasága a rend 1950-ben történt feloszlatása után, a rendszerváltozást követően éledt újjá, és egyre többen költöztek vissza a tiszaújfalui anyaházba is, ahol naponta imádkoznak alapító perjelnőjük, Berecz Skolasztika boldoggá avatásáért.

Mindenható örök Isten, ki Berecz Skolasztikát Szent Fiad jegyesévé választottjaid és földi hajlékod gondozójává, az elhagyott lelkek áldozatává meghívni és kiválasztani méltóztattál: kérünk Téged, hogy hűségét hatalmad csodájával erősítsd meg, és ha Neked is úgy tetszik, részesítsd Őt a boldoggá avatás megtiszteltetésében; hogy közbenjárásáért mindinkább Hozzád forduljunk és példájára mind többen áldozzuk magunkat isteni szolgálatodra. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen