Amikor Wolfgang Amadeus Mozart fiatal volt, apjával, Leopolddal (aki maga is kiváló zenész volt) együtt élt Bécsben. A monda szerint az ifjú Wolfgang gyakran megtréfálta az apját egy-egy barátaival töltött görbe estéről hazaérve, mikor az apja már békésen aludt. Wolfgang a zongorához lépett, és hangosan játszani kezdett a zongorán, egyre lassabban és hangosabban, egy skála hangjait a legalsótól a legfelsőig, egyre hangosabban és lassabban… aztán az utolsó előtti hangot leütve megállt, és anélkül, hogy befejezte volna a skálát, lefeküdt aludni.
Egy bibibliatanulmányozás alkalmával, egy kics csoporttal ehhez a vershez értünk. A csoport egyik tagja diadalittasan kihúzta magát, és nekem szegezte: "látod, ami számít, az csupán a hit, a remény és a szeretet." Nem teljesen értettem, miért mondta, ezért őszintén válaszoltam: "Így van, szó szerint ezt írja Pál." "Ezek azok, amik mindörökre megmaradnak" folytatta "és ezek közül a hit az első. Pál szerint is egyértelmű: a hit az, ami a legfontosabb a három közül. Ha nincs hit, a remény és a szeretet sem ér semmit.""Csak olvasd tovább azt a mondatot..." válaszoltam. "Hála Istennek, a szeretet a legnagyobb."
A történet szerint az öreg Leopold hánykolódott az ágyában, miközben álmaiban a befejezetlen skála kísértette. Elviselhetetlenül frusztrálta, hogy lezárás nélkül maradt a skála. Végül kidobta magából az ágy, letántorogott a lépcsőn, és leütötte az utolsó hangot.
A hit és a remény gyönyörű hangok az evangélium skáláján — de a katarzist a szeretet hozza el. A szeretet, ami megmentett bennünket. A legnagyobb a szeretet.
Áldott napot!
Kommentáld!