Jóval később jöttem rá, mi is történt ott valójában.

Együtt voltunk, megünnepeltük a páskát. Elmondtuk a kivonulás történetét, bár Ő nem mindent úgy tett, ahogy azt előírták, de nála ezt már megszoktuk. Igaz, amikor meg akarta mosni a lábamat, egy kicsit kiakadtam, de kedves szavai visszazökkentettek az ünnep mámorába.

Ropogott fogunk alatt a kovásztalan kenyér, a bor vörösen csillogott a poharainkban, a bárányt pedig most sikerült kimondottan ízletesre sütnünk. Minden tökéletes volt. Majdnem minden. Először úgy tűnt számomra, mint aki egy nagy megmérettetés előtt fogadalmat tesz. Azt mondta, hogy Ő nem eszik és iszik többet a páskavacsorából, amíg el nem jön Isten országa. Hát persze! Eljött az idő, fel kell végre lépnie, mint Messiás, erre várunk évszázadok óta. De az arcán más érzelmek bolyongtak, nem a győztes csatába induló hadvezéré.

Aztán arról beszélt, hogy egyikünk elárulja őt… Ez a mondata szikraként lobbantott lángra minket. Vitatkozni kezdtünk egymás között, fogadkoztunk, hogy „én nem!”, de a másikban már ott láttuk az ellenséget. Aztán a fogadkozásokból versengés lett, magunkat fényeztük, hogy ki a fontosabb, a jobb tanítvány közöttünk, és hogyan lesz a rangsor, amikor végre fellép Jézus, mint Messiás, és kizavarja innen a rómaiakat.

Nem voltunk, nem voltam képes meglátni, hogy egészen másról van szó. Mintha a Mester szavai egy kemény páncélról pattantak volna vissza, amikor hozzám beszélt. Arról a páncélról, amit én építettem és én húztam magamra. A becsvágyamból, kisebbségi érzésemből, nagyratörő álmaimból, a majd én megmutatom az egész világnak, hogy vagyok valaki érzésemből és az atyák várakozásaiból kovácsoltam éveken, évtizedeken keresztül, hogy többé senki se ejthessen sebet a lelkemen, hogy senki se lássa, ki vagyok valójában. De Ő aznap éjjel végül utat talált rajta keresztül. Fájdalmasat.

És most már tudom, abba az országba, amiről beszélt, nem a dicsőségen, hanem a halálon keresztül vezet az út, az Ő halálán keresztül. Most már értem, Ő volt a Bárány, és Bárány anélkül nem lehetett, hogy ne adta volna értünk az életét. Keresztrefeszített kezei szélesre tárták előttünk a kaput.

Annak az országnak kapuját, ahol az a legnagyobb, aki szolgál.

Áldott napot!

bejegyezte: sz-cs. andi – szeptember 19, 2021