– Szentatya, mit kért, amikor elment imádkozni két római templomba?

– Kértem az Úrtól, hogy állítsa meg a járványt. „Uram, állítsd meg a kezeddel.” Ezért imádkoztam.

– Hogyan élhetjük meg ezeket a napokat úgy, hogy ne elpazarolt idő legyen?

– Újra rá kell találnunk az élet konkrétságára a kis dolgokban, kis figyelmességekben azok felé, akik közel állnak hozzánk, családtagjaink, barátaink. Meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban van a kincsünk. Apró gesztusok ezek, amelyek olykor elvesznek a hétköznapok névtelenségében, a gyengédség, a szeretet, az együttérzés gesztusai, amelyek pedig fontosak, meghatározóak. Például egy tál meleg étel, egy simogatás, egy ölelés, egy telefonhívás… Családias gesztusok ezek,  figyelem van bennük a mindennapi dolgok részleteire, ami miatt az életnek értelme van, és közösség, kommunikáció van köztünk.

– Általában nem így élünk.

– Olykor úgy élünk, hogy csak virtuális kommunikáció van közöttünk. Ehelyett azonban fel kell fedeznünk egy újfajta közelséget. A családtagok gyakran nagy csendben esznek otthon egymás mellett, de nem azért, mert egymásra figyelnek, hanem mert a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjukat. Olyannak tűnnek, mint sok egymástól elszigetelt szerzetes. Ilyenkor nincs kommunikáció, pedig fontos meghallgatni egymást, hogy megtudjuk, mire van szüksége a másiknak, milyen igényei, gondjai, vágyai vannak. Létezik egy konkrét gesztusokból álló nyelvezet, amit meg kell őriznünk. Meglátásom szerint e napok fájdalmának erre a konkrétságra kell megnyitnia minket.

– Sokan elveszítették szeretteiket, sokan mások a frontvonalban küzdenek, hogy életeket mentsenek. Mit mond nekik?

– Köszönöm mindazoknak, akik ily módon másoknak szentelik az életüket. Ők ennek a konkrétságnak a példái. És kérem, hogy mindenki álljon közel azokhoz, akik elveszítették szeretteiket, igyekezzenek minden lehetséges módon mellettük lenni. A vigasztalás most mindannyiunk feladata. Ezért érintett meg nagyon a La Repubblicában Fabio Fazio cikke azokról a dolgokról, amiket ezekben a napokban megtanul.

– Mi az, ami különösen megérintette?

– Sok részlet, de általában az a tény, hogy viselkedésünk mindig hat mások életére. Igaza van például, amikor ezt mondja: „Nyilvánvalóvá vált, hogy aki nem fizeti az adót, az nem csak vétséget, hanem bűncselekményt követ el: az ő hibája is, hogy nincs elég hely és lélegeztetőgép a kórházakban.” Ez nagyon megdöbbentett.

– Miből meríthet reményt ezekben a napokban az, aki nem hisz?

– Mindenki Isten gyermeke, és ő mindenkire figyel. Mindenki meg tudja találni az utat a jó dolgokban, amikben hisz, azok is, akik még nem találkoztak Istennel, akikben nincs meg a hit ajándéka: erőt találhatnak a gyermekeik, a családjuk, a testvéreik iránti szeretetben. Lehet, hogy valaki azt mondja: „Nem tudok imádkozni, mert nem hiszek.” Ugyanakkor mégis képes hinni azoknak a szeretetében, akik körülötte vannak, és ebben reményre találhat.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: La Repubblica

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír