Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa tanításában kifejtette, hogy az üdvösség kapuja mindenki előtt nyitva áll. Ahhoz, hogy rajta keresztül belépjünk Isten életébe, be kell fogadnunk Jézust és Szavát.

Az evangéliumi szakaszban szereplő szűk kapu jelentését elemezve Ferenc pápa arra mutatott rá, hogy a keresztény élet mértéke Krisztus. Követni Jézust azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat a szeretetben, mások szolgálatában, az önátadásban, mint ahogy Ő tette ezt, aki átment a kereszt szűk kapuján.

A vasárnapi evangéliumi szakaszban valaki a következő kérdést teszi fel Jézusnak: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”. Az Úr pedig így válaszol: „Igyekezzetek bejutni a szűk kapun” (Lk 13,24) – kezdte beszédét Ferenc pápa. A szűk kapu egy olyan kép, amely megijeszthetne bennünket, mintha az üdvösség csak néhány kiválasztottnak, vagy csak a tökéleteseknek jutna osztályrészül. De ez ellentmond mindannak, amit Jézus előzőleg már számos alkalommal tanított nekünk – emlékeztetett rá a pápa, tovább idézve a vasárnapi evangéliumi szakasz szavait, amelyekkel Jézus leszögezi: „Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek Isten országában”. Tehát ez a kapu szűk, de nyitva áll mindenki számára!” Ne feledjétek ezt: a kapu mindenki számára nyitva áll – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Azonban ahhoz, hogy jobban megértsük, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi is ez a szűk kapu, mi a jelentése – mutatott rá a pápa, majd elmagyarázta: Jézus egy korabeli életképet használ és valószínűleg arra a tényre utal, hogy amikor leszállt az est, a város kapuit bezárták és csak egy kapu maradt nyitva, a legkisebb és a legszűkebb: csak ezen keresztül lehetett hazatérni.

Gondoljunk csak arra, amikor Jézus ezt mondja: „Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül” (Jn 10, 9) – idézte Ferenc pápa János evangéliumának szavait. Ezzel azt akarja mondani, hogy ahhoz, hogy belépjünk Isten életébe, az üdvösségbe, Őrajta és nem máson kell áthaladnunk, Őt, Jézust és Szavát kell befogadnunk. Mint ahogy az egyetlen nyitva maradt, szűk kapu volt a városba lépés mércéje, így a keresztény élete „krisztusi mértékre” szabott élet, Krisztuson alapul, Krisztus a mintaképe. Azt jelenti, hogy a mérce Jézus és evangéliuma: nem az, amit mi gondolunk, hanem amit Ő mond nekünk. Tehát nem azért van szó egy szűk kapuról, mert csak keveseknek szánták, hanem azért, mert Jézusé lenni azt jelenti, hogy követjük őt, elkötelezzük életünket a szeretetben, a szolgálatban, az önátadásban, mint ahogy Ő tette, aki átment a kereszt szűk kapuján. Belépni az Isten által felkínált élettervbe azt igényli, hogy szűkítsük le az önzés terét, csökkentsük az önfenntartás feltételezését, mérsékeljük a gőg és a büszkeség szintjét, küzdjük le a lustaságot, hogy túllépjünk a szeretet kockázatán, akkor is, amikor ez a kereszttel jár.

A pápa ezután azokra a konkrét, mindennapi szeretetgesztusokra utalt, amelyeket fáradozva hajtunk végre: gondoljunk a szülőkre, akik gyermekeiknek szentelik magukat, áldozatokat hozva és lemondva saját szabadidejükről; gondoljunk azokra, akik másokkal foglalkoznak és nem csak saját érdekeikkel; – milyen sok ilyen jó ember van – tette hozzá a pápa, majd így folytatta: gondoljunk azokra, akik az időseket, a szegényeket, a legtörékenyebbeket szolgálják; gondoljunk azokra, akik elkötelezetten dolgoznak, elviselik a nehézségeket és az esetleges félreértéseket; akik hitük miatt szenvednek, de továbbra is imádkoznak és szeretnek; gondoljunk azokra, akik ahelyett, hogy ösztöneiket követnék, a rosszra jóval válaszolnak, megtalálják az erőt, hogy megbocsássanak és a bátorságot, hogy újra kezdjenek. Ez csak néhány példa azokról az emberekről, akik nem kényelmük széles kapuját választják, hanem Jézus szűk kapuját, a szeretetben eltöltött életet. Ezekről mondja ma az Úr, hogy az Atya majd sokkal inkább felismeri őket, mint azokat, akik azt hiszik magukról, hogy már üdvözültek és valójában „gonosztevők” (Lk 13,27) az életben – idézte a pápa Lukács evangéliumának szavát.

Ezután arra buzdított, hogy vizsgáljuk meg: mi melyik oldalon akarunk állni? A könnyű utat részesítjük-e előnyben, azt, hogy csak magunkra gondolunk, vagy az evangéliumi szűk kaput választjuk, amely válságba sodorja önzéseinket, de képessé tesz arra, hogy befogadjuk az igazi életet, amely Istentől jön és boldoggá tesz? Melyik oldalon állunk? – tette fel a kérdést Ferenc pápa, majd a Szűzanyához fohászkodva fejezte be az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „Mária, aki egészen a keresztig követte Jézust, segítsen nekünk, hogy Ő legyen életünk mértéke, hogy bejuthassunk az örök élet teljességébe”.

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

A pápa imája Nicaraguáért és a szeretett ukrán népért.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa aggodalmának és fájdalmának adott hangot a Nicaraguában kialakult helyzet miatt, amelyet figyelemmel követ. Kifejezte azt a meggyőződését és reményét, hogy nyílt és őszinte párbeszéd révén továbbra is meg lehet találni a tiszteletteljes és békés együttélés alapjait. „Kérjük az Urat, hogy Mária, a „Legtisztább” közbenjárására ösztönözze az erre irányuló konkrét akaratot mindenki szívében” – fohászkodott a pápa.

Ezután köszöntötte a római híveket és a különböző országokból érkezett zarándokokat, családokat, plébániai csoportokat, társulatokat, a Pápai Észak-Amerikai Kollégium közösségét, közöttük a most érkezett új szeminaristákat, valamint az Ordo virginum – Szüzek Rendje tagjait.

Végül Ferenc pápa ismét a szeretett ukrán népért fohászkodott. Továbbra is álljunk mellettük és imádkozzunk értük, mivel óriási kegyetlenséget kell elszenvedniük.

Forrás: Vatican News