“Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”
Kétféle ember van alapjában véve. Az egyik örül a vendégeknek, a másik nem. Mindkettő azért, mert ismeri a szokásos vendégeit. Ha jók a vendégek, akkor örülünk, ha rosszak akkor nem. Ilyen egyszerű.
Mit érzel, amikor kopogtatnak? A kisfiam minden alkalommal amikor csöngetnek, felkapja a fejét, és az ajtó felé siet. Tudja, hogy általában valamelyik nagyszülő érkezik hozzánk. Mivel nagyon szereti őket, szalad az ajtóhoz, és figyeli, hogy vajon ki nyitja majd azt ki.
Attól függően, hogy milyen vendégeink szoktak lenni, szeretjük a vendégeket, vagy sem. Attól függően, hogy milyen kapcsolatunk van azokkal akik általában meglátogatnak bennünket, örülünk, vagy már előre idegesek vagyunk miatta. Nincs ez máshogy a bensőnkben sem.
A Biblia azt írja, hogy Jézus a szívünk ajtaja előtt áll, és finoman kopog, várva ránk. Persze ha horrorisztikus látogatóink voltak korábban, és hozzá vagyunk szokva, hogy akik megfordulnak nálunk mindig bajt kevernek, akkor nem lesz kedves a fogadtatás.
Kit engedsz be? Ha mindig Sátánt látod vendégül, arra számítasz, hogy legközelebb is ő jön. Ő mindent felkavar, kupit hagy maga után, tönkreteszi a kedvenc étkészleted, ellopja a legszebb festményt a faladon, és a végén egy halom szemét közepén ülsz majd, és azon gondolkozol, hogy egyáltalán miért engedted be. Persze hogy nem örülsz majd a vendégnek.
Nyiss ajtót Jézusnak! Ő azért jön, hogy ajándékot adjon, nem azért, hogy elvegyen minden örömöt tőled. Minél többször látod Őt vendégül, annál szívesebben fogod várni.
Nyiss ajtót! Hidd el, az ilyen vendégnek csak örül az ember!
Áldott napot!
Kommentáld!