Őrizzük meg az idősek értékes kincsét, melyet a fiataloknak adhatnak: életük, hittörténetük őszinte elmesélését, hogy aztán együtt léphessünk be Jézus Országába. Ferenc pápa a szerda délelőtti audiencián az elmúlásról és az örökségről, a nagyszülők emlékezetéről és tanúságtételéről tanított.

Gedő Ágnes – Vatikán

És mondotta Mózesnek az Úr: Ezt a földet ígértem oda esküvel Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ezt mondtam: a te utódaidnak adom. Megmutattam neked, de nem mehetsz be oda. Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Móáb földjén, az Úr akarata szerint. (...) Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt, nem homályosodott meg a szeme, és nem hagyta el életereje. (...) Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. (5Móz 34, 4-5, 7.9.)

 

A Bibliában az öreg Mózes halála előtt hátrahagyja lelki testamentumát, mely egy Istent dicsőítő himnusz. Isten mindig hű népéhez, akkor is, ha az hűtlen hozzá. A történet szerint 120 éves Mózes élete végén vallja meg hitét, az ígéret földjének küszöbén állva, de nem homályosodott el szeme, életereje nem csökkent. Meglátja a dolgok lényegét, ez a fajta látás az idősekre jellemző, aminek köszönhetően át tudják adni nekünk a történelmet.

Az öregség tisztánlátása értékes kincs a következő generációknak. Az sem mindegy azonban, hogy ezt személyesen, szájról szájra adják át, vagy pedig könyvből próbáljuk elsajátítani, filmen látjuk, vagy az interneten. A személyes találkozást semmi nem pótolhatja, éppen ez hiányzik ma egyre inkább az idősebbek és a fiatalabbak közötti közvetlen átadás. Ennek oka az, hogy ez az új civilizáció az öregeket selejtnek tartja és megszabadul tőlük. Ez szörnyű! – jelentette ki a pápa. Egészen más a személyesen elbeszélt történet a maga kommunikációs hangszínével és módjával. Az idős ember életének tisztán és lelkesen átadott tanúságtétele semmivel nem helyettesíthető áldás. Vajon mi felismerjük és megfelelően értékeljük az időseknek ezt az ajándékát? A hit átadása, az élet értelmének átadása mind személyes tanúságtétel.

A pápa személyes életéből merítve a háború örökségének átadásáról beszélt. Nagyapja harcolt 1914-ben Piavénál az első világháborúban és elmondta azt a sok szenvedést, amit tapasztalt. Átadta unokájának, a mostani pápának a háború szülte harag érzését is. Ezt nem lehet könyvekből vagy máshogy elsajátítani, nagyszülőkről unokákra száll a családi történelem. Nem engedhetjük, hogy a nagyszülőket selejtnek tekintsék, ők alkotják egy nép élő emlékezetét. A fiataloknak és a gyerekeknek meg kell hallgatniuk a nagyszüleiket.

Ferenc pápa ezután arra mutatott rá, hogy a hitoktatásban gyakran éppen a megélt, személyes történet átadása hiányzik. A hiteles tanúságtétel, amit csak az tud elmesélni, akivel megtörtént. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek az öregekre. Az evangéliumok is becsülettel elmondják Jézus áldott történetét, anélkül, hogy elrejtenék a tévedéseket, meg nem értéseket, sőt még a tanítványok árulását is. Ez a történelem, az igazság, a tanúságtétel. A hitet a családi körben, házi nyelven lehet átadni nagyszülők és unokák, szülők és gyermekek között. Ezért olyan fontos a családban a párbeszéd a különböző generációk között. A keresztény beavatás katekizmusa ma sokat merít Isten igéjéből és alaposan közvetíti a tudnivalókat a dogmákról, a hiterkölcsről és a szentségekről. Gyakran hiányzik azonban az egyház ismerete, amihez meg kellene hallgatni az egyházi közösség hitéhez és életéhez kapcsolódó valós történeteket.

A hittörténet elbeszélése legyen olyan, mint Mózes dicsérő éneke, mint az evangéliumok és az Apostolok Cselekedeteinek tanúságtétele. Olyan történet tehát, ami képes meghatottan felidézni Isten áldását és híven átadni hiányosságainkat. Jó lenne, ha a hitoktatásban kezdettől fogva meglenne az idősek tapasztalatának meghallgatása, az Istentől kapott áldások elmesélése, melyet őriznünk kell, és egyben hűtlenségeink őszinte beismerése, melyekből okulnunk kell. Az idősek belépnek az ígéret földjére, melyet Isten valamennyi nemzedéknek szán, amikor átadják a fiataloknak a hit történetét abban a személyes, családi nyelvjárásban, mely az öregekről az ifjakra száll. Így tehát Jézus Urunk vezetésével együtt lépnek be az Ő országába, mely élet és szeretet – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.