Március 9-én, csütörtökön délelőtt Giulio Michelini OFM, Ferenc pápa és a Római Kúria lelkigyakorlatának vezetője Krisztus megváltó haláláról elmélkedett Aricciában, a paulinus lelkigyakorlatos házban.

Nagy szeretettel tekintsünk a keresztre feszített Krisztusra – biztatott Michelini atya elmélkedésében, amikor a Messiás halálát elemezte Máté evangéliuma alapján. – Valódi, nemcsak „látszat” halál ez. A tanítványok is kétkednek abban, hogy Jézus visszatér az életbe. A visszatérés viszont éppen azért lehetséges, mert Jézus valóban meghalt. A halálát leíró részletek annyira „kényelmetlenek”, annyira nyersek, kellemetlenek, mint például a kiáltás a keresztről... Kimondhatjuk, ezeket nem lehet kitalálni: valóban azért írták le mindezt, mert ezek a mozzanatok tényleg visszaadnak, elmondanak valamit arról, ami ott történt.

Mindenekelőtt elemezni kell azt az elhagyatottságot, amit Jézus érzett a kereszten, amikor azt kiáltotta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Akik Krisztus kegyetlen szenvedéstörténetének tanúi voltak, értetlenül álltak. Volt, aki úgy gondolta, hogy Jézus Illést hívja – utalt a ferences szerzetes a szinoptikus evangéliumokra. – Ki lehetett az az Illés, akit Jézus hív? Természetesen a próféta, aki visszatér, de mit tehetett volna? Lesegíti őt a keresztről? Vagy, ahogy annak idején tartották: Illés már eljött volna Keresztelő Szent János alakjában? Ő hívta volna le barátját, Jézust a keresztről? Természetesen nagy félreértésről van szó. Jézus nem Illéstől vagy Keresztelő Szent Jánostól kért segítséget, hanem az Atyát hívta kiáltásával. Az Atya azonban hallgatott.

Éppen ez a tény, hogy az Atya nem avatkozott közbe, a másik kínos eleme Jézus halála történetének – mutatott rá Giulio Michelini. – A Jézus által megélt érzés, az Atyától való elhagyatottság egy valós dolog, és ezért „botrányos”, mert ilyet nehéz kitalálni. Jézus panaszkodik, de nem azért, mert Istentől elhagyatva érzi magát vagy a fájdalom miatt, hanem azért, mert fizikai ereje megfogyatkozik. Mégis, két evangélium, Jánosé és Lukácsé, nem szól Krisztus kiáltásáról... mert az túlságosan botrányos. Jézus számára az utolsó kínzás az, hogy a keresztről sem értik meg. Ez felkavaró. Félreértik. Miért értik félre?

Jézus amikor tud, magyarázatot ad és újra elmagyarázza a dolgokat, de a keresztről már nem képes semmilyen magyarázatot adni – emelte ki a szónok. – Természetesen tudjuk, hogy a kereszt mindent megmagyaráz. Jézus sem tudja már megmondani, hogy az Atyát, és nem Illést hívja. Egy dolgot tud tenni: rábízza magát a Lélekre, aki megmagyarázza majd mindazt, amit Jézus nem tudott megértetni; valamint majd feltámadása után, mikor újra tanítványaival lehet, amikor újra együtt ül velük az asztal körül negyven napig, kézen fogva kíséri őket, azokat, akik nem értik.

Michelini atya ezután emlékeztetett, hogy az utolsó kínzáson túl még a százados lándzsája várt Jézusra, és felidézte a kafarnaumi történetet, amikor egy másik, valószínűleg felfegyverzett százados fordult Jézushoz, mert megtörte fia vagy szolgája betegsége. Jézus nem tagadta meg tőle szeretetgesztusát. Most pedig Jézus odatartja arca másik felét, ahogy a hegyi beszédben tanította: oldalát nyújtja oda, amelyből víz és vér folyik ki a bűnök bocsánatára.

A ferences szerzetes szólt a keresztre feszítésnél jelen levő nőkről is. Máté szerint sokan, köztük Mária, Zebedeus fiainak, Jánosnak és Jakabnak anyja – vannak, akik szerint ő az Úr édesanyja – is jelen van a kereszt alatt, mint János evangéliumában. Talán Máté evangélista ilyen furcsa módon akarja jelezni, hogy ő, az Úr édesanyja is itt van? Retorikai fogással nem az „Úr anyjának” nevezi, hanem „Máriának, Jakab és János anyjának” hívja? Vajon miért? Egyes feltételezések szerint Mária, Jézus anyja már nem egyszerűen Jézus anyja többé, ahogy Jézus sem egyszerűen Mária Fia többé. Mária János evangéliumában már nem egyszerűen Jézus anyja, hanem a szeretett tanítvány anyjává, tehát az Egyház anyjává válik. Ugyanakkor Mária Máté szenvedéstörténetében jelen van, Jakab és János anyjaként. Tehát Máténál is az Egyház anyja ő.

Giulio Michelini végül arra ösztönzött, keressünk választ erre a kérdésre: Vajon a bezárkózottság vagy a büszkeség miatt nem értünk meg másokat? Lehet, hogy nem is azért nem értünk meg másokat, mert amit mondanak „nem világos”, hanem egyszerűen azért, mert nem akarjuk megérteni őket? Próbáljuk megérteni, vajon van-e valami „hiba” a másokkal való kommunikációnkban, javítsunk rajta, növekedve az alázatosságban, és ha sikerül, fogadjuk be Isten jelenlétét a hétköznapok szürkeségében vagy a másik ember tekintetében is.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír