A megtérést hirdető Keresztelő János a farizeusokat és a szadduceusokat különös keménységgel és szigorral szólítja fel arra, hogy „teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét”. Intelme a letűnt évszázadok dacára most is aktuális, nekünk is szól. A bennünk rejtőző képmutatásra hajló farizeusnak és az evilágisággal túlzott kompromisszumokra kész szadduceusnak.

De vajon mik a bűnbánat gyümölcsei? Talán pontosabban megértjük, ha a bűn gyümölcseivel állítjuk ellentétbe. A kontraszt ugyanis segíti a láthatóságot. A színházi előadások kelléktárának is fontos eleme a sötétség és a fény ellentéte. A reflektorral megvilágított szereplők arcjátékát sokkal élesebben látjuk, gesztusaik üzenetét világosabban megértjük.

A bűnbánat gyümölcsei a bűn termésének ellentétei. A bűn klasszikus meghatározása szerint parancsszegés. Bűnt az követ el, aki tudva és akarva, súlyos dologban megszegi Isten parancsát. Ennek a definíciónak az értéke a szándékosság szempontjának kiemelése. A nem tudatosan vagy nem szándékosan okozott kár, nemcsak erkölcsi, hanem jogi szempontból is más megítélés alá esik. A parancsteljesítést ugyanakkor korunk embere idegennek és ridegnek érzi. A parancs fogalmából ugyanis nem nyilvánvaló, hogy az valójában Isten szerető szava, féltő, gondoskodó iránymutatása. A használati utasításhoz hasonló eligazítás, a beteljesült és boldog élet receptje. Ezért aki bűnt követ el, az valójában a Szeretet ellen vét. Önmaga, embertársa és a jó Isten között lehetséges szeretetáramkör lámpáinak fényét tompítja vagy oltja ki teljesen.

A bűnbánat kívánatos gyümölcseinek értelmezésével kapcsolatban egy további probléma, hogy nem látjuk elég világosan, nem érezzük elég intenzíven vétkeink utálatos következményeit. Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve egy fejezetében arra hív, hogy őszintén rátekintve bűneinkre merjünk és akarjunk undorodni azoktól. Nem takargatva, mentegetve, vagy szépítgetve azokat. Ez segíthet bennünket a szabadulás, a gyógyulás kívánásában, a Szabadítóval és a Gyógyítóval való találkozás óhajtásában.     

Izajás próféta gyönyörű szavakkal írja le az Úr lelkének ajándékait, amelyek eltöltik az eljövendő Messiást. A bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, végül az öröm lelke. Szavainak fényességét még jobban érzékeljük, ha a lélek fényes ajándékait a bűn gyümölcseinek koromfekete kontrasztjába állítjuk. Ha a bölcsességet szembesítjük az önhittségből fakadó oktalansággal, az értelmet a belátástól irtózó butasággal. Ha a tanács lelkét összevetjük az elzárkózó tanácstalansággal, az erősséget az energiáit elfecsérlő gyengeséggel. Ha a tudás lelkét szembe állítjuk az okulni nem hajlandó tudatlansággal, az Úr félelmének lelkét az Isten ellen lázadó önistenítéssel. Végül az öröm lelkét ütköztetjük a kétségbeesett szomorúság démonjával. A gonosz lélek aszerint ítél, amit a szem lát, és aszerint ítélkezik, amit a fül hall. Nem szolgáltat igazságot, és méltánytalanul ítéli a föld szegényeit. Az igazságtalanság a derekán az öv, s a hűtlenség csípőjén a kötő.

Izajás jövendölésének kifordítása szokatlanul eredeti módon láttatja meg velünk a bűn abszurd következményeit. A tudatos és szándékos oktalanságot, butaságot, tanácstalanságot, tudatlanságot, önistenítést és szomorúságot. A látszat alapján tájékozódó felszínességet és a hallomásra alapozó jólértesültséget. A csak a maga igazát hangoztató önzést. A méltányosságot ismerni nem akaró igazságtalanságot és hűtlenséget.  

A lélek adományaitól elzárkózó, a bűnök gyümölcseit termő szellem ijesztő és félelmetes. Az embert menekülésre készteti. Jól is van ez így. Ha a magát a világosság angyalának álcázó gonosz feneketlen sötétsége nyilvánvalóvá válik, az ember ösztönösen fordul a fény felé. Így szemlélve minden keménysége és fenyegető hangvétele ellenére egyenesen jól esik hallani a Keresztelő felhívását: teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit.

Az adventi szent időben a bűnbánatra hívó szavak a szentgyónás elvégzésére hívnak, bátorítanak bennünket. Több kifejezést is használunk az Isten megbocsátó szeretetével való találkozásra. A bűnbánat szentsége a vétkek megbánásának fontosságát hangsúlyozza. A gyónás kifejezés a bűnök megvallásának szempontját emeli ki. Az újabb teológiában a bűnbocsánat szentsége Isten emberszerető irgalmát helyezi előtérbe, míg a kiengesztelődés szentsége a kegyelmes Szeretet jóvoltából helyreálló és elmélyülő személyes kapcsolat örömét emeli ki.

A bűnök undorító és mérgező következményeitől megrettenve a szabadító bűnbánat, gyónás, bűnbocsánat és kiengesztelődés gyógyító valósága után vágyunk. Lelkiismeret-vizsgálatunkat vezetheti Izajás próféta jövendölésének színe és fonákja is. Hogy minél erősebben vágyjunk a Lélek adományaira, és hogy iszonyodva meneküljünk a neki ellentmondó sötét örvény erőteréből. 

Hasonlóan jó lelki tükröt tarthat nekünk a Szeretethimnusz is. Olyan ember vagyok-e, aki türelmes, jóságos, nem féltékeny; aki nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal? (Vö.: 1Kor 13,4-6).

Amit Szent Pál a szeretetről állít, arra a Lélek kegyelmét kérve és vele együttműködve nekünk is törekednünk, kell, amit pedig tagad, azt nekünk is meg kell tagadnunk. Mert csak a szeretet fáján teremnek a bűnbánat méltó gyümölcsei is.