Emléknapja: július 30

A spanyol polgárháború vérengzései 1936. és 1939. között mintegy 1,2 millió ember életét követelték. A Szovjetunió támogatását élvező köztársasági kormány politikájának egyik jel-lemzője a szisztematikus keresztényüldözés volt: több mint 7 ezer pap valamint férfi és női szerzetes esett a terror áldozatául, de még a hi-tük mellett bátran kiálló világiaknak sem ke-gyelmeztek.

A marxista ideológia torzszülöttjé-nek, az új embernek, már nem volt szüksége templomokra, imára, Istenre.

A legszörnyűbb módon legyilkolt ártatlan áldozatok között volt az a kilencvennyolc irgalmasrendi szerzetes-testvér is, akik közül hetvenegyet II. János Pál pápa avatott boldoggá 1992. október 25-én.

Bő féléven belül (1936. július 25.-1937. február 11.) bekövetkezett vértanúságuk színhelye To-ledó, Tarragona és Madrid környéke.

Heten kolumbiai származásúak voltak – ők hazájuk első boldogjai –, a többiek a spanyol rendtarto

mányok egyikéhez tartoztak.

A legfiatalabbat 18, a legidősebbet pedig 75 éves korában ölték meg.

3 jelölt, 15 novícius, 18 egyszeri fogadalmas és 6 pap volt közöttük.

A köztársaságiak, a szerzetesekhez hasonlóan, intézményeikben ápolt betegeiket sem kímélték: pszichiátriai és epilepsziás betegek százait lődözték halomra.

Mivel az Irgalmasrend hagyományaihoz híven sohasem politizált, a harcok kezdetén a testvérek még reménykedtek abban, hogy a polgárháborúhoz való semleges hozzáállásuk majd védelmet nyújt nekik és betegeiknek.

A fanatikus dühtől szított ellenséges hordák azonban nem kímélték azokat a kórházakat és fogyatékosok intézeteit sem, amelyek feltételezéseik szerint a másik fél érdekeltségi körébe tartoztak.

Az öldöklésekben a németek és olaszok által támogatott Franco tábornok nacionalistái sem maradtak el a spanyol kormánypártiak és szövetségeseik, a nemzetközi brigádok mögött.

Az irgalmasrendi testvérek nem hagyták cserben bennük remélő szerencsétlen betegeiket, így ők maguk is a vérengzések áldozataivá váltak – hősi tanúságot téve hivatásukról és Jézus Krisztusról, akinek példáját követve a legdrágábbat, életüket áldozták embertársaikért.

Voltak olyan irgalmasrendi közösségek, amelyeket a szerzetesek megalázása, bebörtönzése és kínzása után teljesen likvidáltak.

A többiek után speciális kommandós osztagok folytattak hajtóvadászatot, akikre a végén szintén a kínhalál várt.

A milicisták által megszállt kórházakban megtiltották az imát és az eucharisztia ünneplését.

Az ottmaradt testvérek a tilalom ellenére utolsó leheletükig együtt imádkoztak rendtársaik, betegeik és üldözőik lelki üdvéért.

A hetvenegy boldog spanyol irgalmasrendi vértanú méltó példaképe minden egészségügyi és szociális területen szolgálatot teljesítő kereszténynek.

Forduljunk hozzájuk bizalommal, közbenjárásukat kérve Istennél betegeinkért, munkatársainkét és önmagunkért.