Ferenc pápa azt mondja nekünk, hogy ne féljünk, és ne szégyelljünk gyónni. Hiszen a gyónásnál nem egy „szigorú bíróval találkozunk, hanem a végtelenül irgalmas Atyával”.

Papként az egyik legnagyobb örömöm az, hogy a kiengesztelődés szentségében Isten végtelen irgalmasságának eszköze lehetek az emberek felé. Vannak, akik azt mondják, felszabadultan és megkönnyebbült szívvel távoznak, amikor ezt hallják: „Az Egyház szolgálata által Isten bocsásson meg neked, és adja meg a békét, és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Csodálkozom azon, hogy sokan nem élnek a megbocsátás és a kegyelem lehetőségével.

Remélem, hogy azok, akik nem gyónnak, nem a szigorú gyóntatók, vagy a sötét, félelmetes gyóntató fülkék miatt maradnak távol. Az általam ismert gyóntató fülkékben ma barátságos és kedves papok várják a gyónókat.

Ferenc pápa gyakran mondogatja nekünk, hogy ne féljünk, ne szégyelljünk gyónni. Hiszen „nem egy szigorú bíróval találkozunk, hanem a végtelenül irgalmas Atyával. Általában, amikor gyónni megyünk, egy kicsit szégyelljük magunkat. Ez mindannyiunkkal megtörténik, de ne felejtsük, hogy ez a szégyen maga a kegyelem, amely felkészít minket annak az Atyának az ölelésére, aki mindig és mindent megbocsát.”

Tudjuk, hogy nem a gyónás az egyetlen módja annak, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek. Amikor bűneinket őszintén megbánjuk, és kérjük Isten bocsánatát, Ő akkor is kész megbocsájtani. A szentmisék elején az egész közösség együtt kéri Isten bocsánatát.

Akkor miért gyónjunk? A választ erre öt pontban tudom összefoglalni.

1. A gyóntató fülkében Jézussal találkozunk. Ismét Ferenc pápát idézve: „Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának az arca. Az irgalmasság megtestesült, élővé és láthatóvá vált a Názáreti Jézusban…” Feltámadása és mennybemenetele után a feltámadott Jézus az Egyházon keresztül munkálkodik. A bűnbánat szentségében Jézus a jelenlévő papon keresztül cselekszik, hiszen a gyóntató pap felhatalmazást kapott arra, hogy Jézus Krisztus nevében feloldozást adjon a bűnök alól.

2. A lelkiismeretvizsgálat olyasmi, mint egy ellenőrző lista. Segítségével végiggondolhatom, hogy őszinte vagyok-e önmagammal és Istennel, és vállalom-e tetteimért a felelősséget.

3. A gyóntató pap objektivitása és tanácsai hasznomra, épülésemre szolgálnak.

4. A gyónási pecsét feltétlenül biztosítja, hogy az ott elhangzottakat nem mondják el senki másnak.

5. „A feloldozott, megbocsátást nyert bűnbánó lelke mélyén kibékül önmagával” – mondta Szent II. János Pál pápa. Én magam papként több mint 50 éve gyóntatok. Emlékszem, hogy felszentelésem előtt egy pap-tanárom azt mondta nekem: „Rá fogsz jönni, hogy sok ember sokkal szentebb nálad.” Szerintem ez nagyon igaz. Valójában csak a halálos bűnöket kell meggyónni, de az Egyház azt javasolja, hogy „mindennapi gyarlóságainkat is gyónjuk meg” (tehát a bocsánatos bűnöket is), mint az irigység, a büszkeség vagy a türelmetlenség. Mindez segít lelkiismeretünk formálásában, és figyelmeztet bennünket káros hajlamainkra. A szentek és a bűnösök egyaránt nyernek abból, ha részesülnek ebben a szentségben.

Én magam gyóntatóként tiszteletben tartom a gyónók lelkiismeretét. Még ha küzdenek is bűneikkel az emberek, azt mondom nekik, hogy Isten a jószándékukat is látja, és társuk a küzdelmükben is.

Szent Ágoston azt mondta: „Aki megvallja bűnét, már Istennel munkálkodik.” A bűnbánók a bűneikre összpontosítanak. Az én fókuszom Isten szeretetén és irgalmán van. Ferenc pápa metaforájával élve az egyház olyan, mint egy tábori kórház. Ellátják a lelki sebeket – persze azokét, akik élnek a gyónás lehetőségével.

Írta: Jeremy Harrington, OFM
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: franciscanmedia.org