Paszternák Éva: Advent
Áldott a méh, mi akkor megfogant
az Úr akaratából,
és áldott a Magzat,
ki növekszik, s ünnepet készít a mából.
Sovány vigasz helyett
gazdag asztalt terít,
s áldott a kéz, melyből a fény
áldássá születik.
Eltévedt lelkeink kiutat remélnek,
az erdők mélyéről, hangzik fájó ének,
de meződön bárányid,vígan legelésznek.
Átjárta őket az angyalok hangja,
s a gyertyaláng vörös, világosság magja
visszatükröződik a szembogarakra,
és áldott ki, vágyik ugaron a magra.
S áldott, ki ma is bízva néz az Égre,
csillagokból hulló halvány, sárga fényre,
megfürdeti lelkét, áldozásra szépül,
a Megváltó gyermeket befogadni készül.
forrás: hopehely.bloglap.hu

100_4054.JPG

Válasz

Boldog Brenner János emléknapján

Ajkunk könnyek közt ad ma hálát
egy vértanú papért, Urunk;
törd fel szívünk berozsdált zárját,
hogy onnan csorduljon szavunk.
Ne csak ruhánk legyen ma láng-szín,
a csontunk is fogjon tüzet,
melyben elhamvad minden más kín,
csak az fáj, hogy e föld süket.
Ma harminc éve szólt utólszor:
Én Brenner Anasztáz vagyok,
nyugat s kelet küzd bennem olykor,
gyújtok, s hiszem: feltámadok!
Igen, tudjuk, a német nyelvben
a „Brenner”: gyújtó, tűzhozó,
és „Anasztáz” az ógörögben:
a Föltámadotthoz tartozó!
Erről mi majdnem negyven éve
beszélgettünk egy délután,
szép ciszterci jövőt remélve,
egy Biblikum leckén, Budán.
A neved szép szentbernátos név:
Világíts, lángolj, szórj tüzet,
így hirdesd, hogy feltámadunk még,
világíts, lángolj, szíts hitet!
Akkor még egyikünk sem tudta,
az Úr sorsul mit ír elénk,
s ma harminc éve Isten ujja
intett: Ne légy te földi fény.
Ahány csepp véred hull a hóra,
megannyi ifjú szív legyen
szent hivatásod folytatója!
A mártír-vér bőven terem.
Urunk, töröld le könnyeinket,
bár sírunk, boldogok vagyunk,
a mártír-vérnek fénye minket
szent hitre gyújt: Feltámadunk!
A mi Istenünk élő Isten,
élők Ura, s nem holtaké…
Testvérünkért Őt áldja minden,
Testvérünk él, - ő Istené!

unnamed (2).jpg

Válasz

Keresztes Szent János:
SZERELEM ÉLÕ LÁNGJA

Szerelem élõ-lángja,
lelkem legközepében,
milyen vigyázva, míly szelíden sebzel!
Nem fáj sebed marása,
fejezd be hát egészen,
találkozásunk hártyáját szakítsd el!

Ó, seb, gyönyörbe forgatsz!
Égetés édessége!
Ó, puha kéz! Ó, érintés, te kedves!
Örök életrõl hírt adsz,
kárpótolsz mindenért te!
Megölsz, s halállal új életre keltesz.

Örökkön égõ mécses,
érzékeim homályos
üregeit világod beragyogja,
mi vak volt, íme, fényes,
tökéletes, világos,
melegét, fényét Kedvesének adja.

Mellemben lakva titkon
ébredsz lágy fuvalommal,
eszméltetsz nyugalomra, szerelemre.
Lélekzeted beszívom,
eltöltesz javaiddal.
Ilyen gyöngéden ejtesz szerelembe!

unnamed (3).jpg

Válasz

Alföldi Géza: A tél

Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
s hálás volt érte.

Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett,
hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.

668999_560856394_small.jpeg

Válasz

Sándor Ernő: Adventi hajnal

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ…
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár…

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet…
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.
Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!

unnamed (2).jpg

Válasz

Antoine de Saint-Exupéry imája



Uram!
Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tőled.
A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem!
Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére,
Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban,
Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni,
Hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat!

Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet!
Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást!
Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is!
Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra!
Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged; hallgatnálak, és Neked segítenék!
Add, hogy mélyen megértsem, nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része!
Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlődjek és megérjek.
Kérlek, szükség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az Igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene!
Tudom Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idő old meg.
Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az őszinte barátságra.
Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt a legszebb, legértékesebb, leggyöngédebb, hatalmas ajándékát!
Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint életem hiábavaló lenne!
Ne azt add; Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van!
Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére!

Válasz

Pilinszky János:
A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.

A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.
Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt
tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.

Válasz

Váci Mihály: Ave Mária

Csak gondolok Reád: – agyam fagyos tekervényei
mint neoncsövek, felderengnek
reszketeg piros fényével szelíden izzó
betlehemi nevednek.
Csak álmodom Rólad, ahogy a befagyott tavak
álmodhatnak az égről,
s derengsz Te bennem, mint az égmerengés
a jégalatti mélyből.
Csak álmodom Rólad – ahogy a sápadt hómezők alatt
a behegedt barázdák,

susogsz bennem örökkön, ahogy a fagyos rögökben
a hízelgő rozstáblák;
ahogy a leásott oszlopokban zokognak
a legallyazott lombok;
– zúzott rönk, tört hasáb vagyok: – erdőid bennem
suhogva kibontod!

Neved forró áhítata lehervadna itt e lucskos
hideg közönyben,
mint halk imák a sárba csuklanak
a tipró körmenetben.
Ki érezné meg itt
azt a bölcső-meleg mennyet,
amelynek enyhe üde neved imádkozva
engemet elmelenget.
Ki értené meg itt e hótól fuldokló,
elkékült arcú télben
neved tavaszi szeleit, melyek májust
tartanak bennem ébren.
Hogyan is hangzana e fagyvijjogásban
ez a pacsirta-sírás?
recsegő jégmezők fölött hogy suhoghatna
neved – e virágnyílás?
Ki értené nevednek dallamát,
s dallamtalan zenéjét,
örök-zsongását, kagyló-búgását,
harangkehely-remegését,
gordonka hízelgését, s hegedű-ujjongását
ezüst-röptű nevednek,
orgona-futamait, amellyel – nagy dallam!
Szerelem, kereslek!
Mária! – jászlak meleg aljára vetett
kisded-kori ágyak!
Jézusi gyermekkor, mikor még hittem, hogy reám,
mint messiásra – várnak.
Mária! – esték gyapjas nyája tolong
a térdeimnél;
aranyat, tömjént kínál az éj, s bánata
arcomon könnyű tömjén.
Mária! – ez a szó felkelti bennem a sírást:
– nem e tájon születtem!
Ó, üljél szelíd öszvér hátára, – menekülj,
ó, vigyél innen engem!
Mária! – valami betlehemi szelídségű emlék
az én örök sírásom!
Egy csillag sajog bennem pirosan, s suhog
félszárnyú örök karácsony!
Mária! – énbennem keserű pásztorok indulnak
e szóra s otthagyják a nyájat;
torkomon örökös a meghatódottság, mellyel
kalaplevéve csodát várnak.
Mária! – zokogó ária, templomi dallam,
Ave Mária, zsoltár,
Énekek Éneke! – halk kórus, botló gyermekkoromban
már bennem dudoltál!
Mária! – dallam, ki tudja, honnan száll
s honnan kél, milyen húrról!
Csak én tudom, hogy miről énekel, milyen
szemet homályosító búról.

Mária! – verdesnek arcom körül
e hangok, mint a lepkék,
s ha hallgatok, akkor is szárnyuk
hímpora lep még.

Ha hallgatok is, – én örökké neved
susogó rozstáblájában alszom,
ha alszom is – neved búzavirágzása
szenteli arannyal arcom.

unnamed (3).jpg

Válasz

Immaculata

Te vagy a fénynek fehér ragyogása,
Jóságnak képe,
Irgalomnak mása,
aki napsugárba, fénybe öltözött
liliom-kehelyként
állsz a Föld fölött,
egészen tiszta és egészen fehér,
kihez a bűnnek árnyéka sem fér -
Elcsendesül bennem a szó, a beszéd,
Ó, milyen szép vagy!
Mennyire szép!

Te vagy az Isten
remekelt csodája,
kertje, galambja,
ékes palotája,
magad vagy az oltár,
ki mennyekbe ér,
egészen tiszta, és egészen fehér,
mint a hegytetőknek csillogó hava,
szeplőtelen vagy, édes szűz Anya!
Elcsendesül bennem a szó, a beszéd:
Ó,milyen szép vagy!
Mennyire szép!

7853.jpg

Válasz

Szent Ambrus: Ádventi himnusz

Figyelmezz, Izrael Ura,
Ki ülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj, támaszd fel hatalmadat!

Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!

Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ád nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.

Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot.

Szemérme mint királyi ház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.

Kijössz Atyádnak mélyiről,
Bemégy Atyádnak mélyire.
Leszállasz mind a poklokig,
Felszállasz Isten székeig.

Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket, a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd.

Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem-szűnő láng legyen a hit.

Fordította: Sík Sándor

unnamed (2).jpg

Válasz